Pesti Srácok

Magyar Péter: Mi vagyunk a pesti srácok örökösei!

Magyar Péter: Mi vagyunk a pesti srácok örökösei!

„Nagyon örülök, hogy mi lehetünk a pesti srácok örökösei és mi gondoskodhatunk arról a jövőben, hogy ez a láng égjen” - mondta Magyar Péter, aki újraélesztette az SZDSZ-es Göncz Árpád néhai államfő által elindított hagyományt, s meggyújtotta a Nagy Imre tiszteletére emelt forradalom lángja emlékmű gázégőjét.

Így érvelt Magyar a második kerületbe áthelyezett emlékműnél, fáklyával a kezében: "Milyen szimbolikus az, hogy az a kormány hagyta magára a Forradalom lángját, ami magát nemzetinek mondja”. A Forradalom lángja közadakozásból készült még 1996-ban Göncz Árpád javaslatára, a négy méter magas fekete gránit obeliszk tetején egy gázláng égett, minden év október 22-étől november 4-éig. A hagyomány 2013-ban szakadt meg, mikor elkezdték a Kossuth tér átépítését, elbontották onnan, az emlékmű nem is került oda vissza, írtuk korábban.

„Újra szeretnénk éleszteni ezt a hagyományt. (...) Gondoskodni fogunk, hogy minden évben október 22-én 19 óra 56 perckor ez a láng felgyulladjon és egészen november negyedikéig égjen" - ígérte meg Magyar Péter.

Mint emlékezetes, a még velünk élő 1956-os szabadságharcosok a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, az 1956-os Magyarok Világszövetsége és az 1956-os Pesti Srác Alapítván nevében petícióban nyilvánították ki pár napja, hogy mit gondolnak Magyar Péter és a TISZA Párt kisajátítási kísérletéről:

PestiSracok facebook image

PS-összefoglaló. Fotó: MP Facebook-oldala

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.