Pesti Srácok

Már az Európai Tanács elnöke is fokozottabb uniós határvédelemről beszél

null

A migráció olyan európai kihívást jelent, amely európai választ igényel, amelynek része kell lennie az Európai Unió határai jobb ellenőrzésének, ahogy a hatékony visszaküldési politikák kidolgozásának - közölte a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.

Charles Michel az uniós csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az Európai Uniónak meg kell erősítenie kapcsolatait szövetségeseivel, és új partnerségeket kell kiépítenie a migráció származási és tranzitországaival, fel kell lépnie a szervezett bűnözéshez kapcsolódó embercsempészet ellen, és jól irányított rendszer létrehozása szükséges a migráció legális útjainak kialakítására. Közölte, az Európai Tanács az ukrajnai háborúval kapcsolatban ismételten hangsúlyozta: támogatja az ENSZ Alapokmányának elvein alapuló átfogó, igazságos és tartós békét.

Kiemelte: a tagállamok támogatták, hogy az EU a G7-partnerekkel együtt eleget tegyen a júniusban vállalt kötelezettségüknek, és az év végéig körülbelül 45 milliárd euró hitelgaranciát biztosítanak Ukrajna katonai, költségvetési és újjáépítési szükségleteinek támogatására. A tagállami vezetők hangsúlyozták: mivel Ukrajna energiainfrastruktúrájának több mint fele megsemmisült, a télre való felkészülést célzó erőfeszítések sürgős figyelmet igényelnek - tájékoztatott.

Charles Michel kijelentette: az EU egésze egyetért abban, hogy a gázai helyzet katasztrofális. A tagállami vezetők támogatják Libanon egységét és önállóságát, elítélik az ENSZ libanoni ideiglenes békefenntartó missziója (UNIFIL) elleni izraeli támadásokat, Irán katonai fellépésére a régiót destabilizáló veszélyként tekintenek, és támogatják Izraelt, elismerve jogát a létezéshez, valamint azon jogát, hogy a nemzetközi jog szerint megvédje önmagát - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nyilatkozatában elmondta: az EU Ukrajnának nyújtott folytatódó támogatása magában foglalja a katonai felszerelések szállítását, az energiatámogatást, továbbá az unió a G7-csoport ígéretének részeként egy 35 milliárd eurós rendkívüli makroszintű kölcsön nyújtásán dolgozik, amelyet a zárolt orosz pénzeszközökből származó bevételekből fognak fizetni. Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban elmondta: az ország hatalmas lépést tett előre a reformfeltételek megvalósítása terén, amelynek köszönhetően már több mint 12 milliárd eurót kapott az EU-tól, és várhatóan még az év vége előtt újabb részletet folyósítanak számára.

Rendkívüli aggodalmának adott hangot a közel-keleti térségben kialakult "nagyon veszélyes helyzet" miatt. Mint mondta, a tagállamok vezetői továbbra is azonnali tűzszünetre szólítottak fel Gázában és Libanonban, továbbá a Hamász iszlamista terrorszervezet által fogva tartott túszok szabadon bocsátására. Szavai szerint Jahja esz-Szinvár Hamász-vezető csütörtökön bejelentett halála minden bizonnyal jelentősen meggyengíti a terrorszervezetet. Véleménye szerint a tartós béke a térségben csak egy stabil, erős és megreformált Palesztin Hatóság közreműködésével érhető el.

- fogalmazott.

A migráció témakörében az uniós bizottság elnöke elmondta: az EU és tagállamai már a migrációs és menekültügyi paktum végrehajtásán dolgoznak.

- jelentette be.

Az EU-n kívüli menekültügyi központok létrehozásával kapcsolatban Von der Leyen azt mondta, ezek kialakításában együttműködnek a Nemzetközi Migrációs Szervezettel és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával. Németország Ukrajna iránti elkötelezettsége, valamint az illegális bevándorlás visszaszorítása mellett szállt síkra Olaf Scholz német kancellár a csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatóján, aki Németországot Ukrajna "legnagyobb európai támogatójának" nevezte. Figyelmeztetett azonban: nem szabad, hogy az ukrajnai háború egy Oroszország és NATO közötti háborúvá váljon.

Az izraeli-palesztin helyzettel kapcsolatban leszögezte: a tanácsban egyetértés volt azzal kapcsolatban, hogy csak a kétállami megoldás, Izrael mellett egy palesztin állam létrehozása hozhat tartós békét a térségbe. A csúcstalálkozót követően sajtótájékoztatót tartott Emmanuel Macron francia elnök is, aki a többi között a közel-keleti helyzetre is kitért, "kulcsfontosságúnak" nevezve Libanon szuverenitását. Hangsúlyozta azonban Irán és a Hezbollah libanoni síita milícia felelősségét is Izrael libanoni területen végrehajtott műveleteiben.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök közölte: a migráció továbbra is fontos lesz Spanyolország gazdasága, illetve öregedő népessége szempontjából. Elmondta: a csúcstalálkozón bírálta az EU területén kívül, az elutasított menedékkérők számára létesíteni tervezett, úgynevezett "visszaküldési központok" tervét. Mint mondta, "ez nemhogy nem oldja meg a problémákat, de újakat teremt". Kedvezően nyilatkozott viszont ezen központokról Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök, rámutatva arra, hogy az EU migrációs politikája az utóbbi években megváltozott, "és közeledett a görög állásponthoz". Mette Frederiksen dán miniszterelnök szintén az EU migrációs politikájának változását sürgette és a külső határvédelem fontosságát hangsúlyozta.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.