Pesti Srácok

Megjelent a madárinfluenza a házi baromfiban is Magyarországon

null

A nyári ludak után a házi baromfiban is megjelent a madárinfluenza Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébit) szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint alig néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után a házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma, a Békés vármegyei 25 ezres pecsenyekacsa állomány felszámolása folyamatban van.

A Nébih laboratóriuma a Békés vármegyei Füzesgyarmaton a madárinfluenza vírusának H5N1 altípusát mutatta ki. A mintegy 25 000 példányt számláló pecsenyekacsa telepen a takarmány- és a vízfogyasztás csökkenése, az idegrendszeri tünetek, és a megemelkedett elhullás ébresztett gyanút az állattartókban. A teleppel járványügyi kapcsolatban álló további két gazdaság pecsenyekacsa állományát is leölik - írták a közleményben. A gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és a 10 kilométer sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet.

A közleményben felhívják a figyelmet arra: az ágazat, a fogyasztók és a hatóság közös érdeke, hogy ne terjedjen tovább a betegség. Az állattartói fegyelmezettség nagy mértékben befolyásolja, hogy milyen súlyossá válik a járvány - hangsúlyozták. A Nébih továbbra is arra kéri az állattartókat, hogy következetesen és szigorúan tartsák be a járványvédelmi előírásokat.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.