Pesti Srácok

Most akkor ki ölt meg kit? Magyar együtt szavazott a DK-val, majd megvádolta a Fideszt, hogy Gyurcsányékkal működnek együtt

Most akkor ki ölt meg kit? Magyar együtt szavazott a DK-val, majd megvádolta a Fideszt, hogy Gyurcsányékkal működnek együtt

Ilyen az, amikor az egyik kéz nem tudja, hogy mit csinál a másik: mint megírtuk, Magyar Péter az EP-ben együtt szavazott a DK-val, majd jött a kötelező Facebook-os szelfi, ami alatt elsírta bánatát. A Tisza elnökét ugyanis szörnyű gyanú kínozza, szerinte együttműködik valaki a DK-val, aki természetesen nem ő.

Miután lenyomta az igent a magyar adóbevételek uniós hitelek finanszírozására való átcsoportosítására, Magyar Péter felfedezni vélte, hogy valakik együtt mozognak a DK-val. Na persze nem az EP-ben, de főleg nem ő, hanem állítása szerint a fővárosi Fidesz-frakció. Mindezt azzal magyarázta Magyar, hogy a Fidesz nem az ő SZMSZ-javaslatukat fogadta el a Fővárosi közgyűlés ülésén, ez pedig már nem is jelenthet mást, mint hogy valaki összeállt a DK-val. Logikus, nem? Szerencsére ha konkrétan ugyanúgy szavaz az ember, mint Dobrev Klára, az nem együttműködés.

Mindenesetre az a rendkívül érdekes helyzet állt elő, hogy:

  • A DK szerint a Fidesz és Magyar Péter szövetkezett,
  • Magyar Péter szerint a Fidesz és a DK szövetkezett,
  • aki pedig kettőnél több sort elolvasott az elmúlt hetek tudósításaiból, az azt gondolhatja, hogy Magyar Péter szövetkezett a DK-val.

PestiSracok facebook image

A sajátos "ki ölt meg kit" játékban úgy tűnik paradox módon az lesz a vesztes, aki a végén ott fog állni egy szövetségessel az oldalán. Igaz, ilyen barátok mellett már nem is kell ellenség.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.