Pesti Srácok

Október 24-én helyezik végső nyugalomra Potápi Árpád Jánost – “Őrizzük meg a hazaszeretetet és a nemzeti összetartozást!”

Október 24-én helyezik végső nyugalomra Potápi Árpád Jánost – “Őrizzük meg a hazaszeretetet és a nemzeti összetartozást!”

Múlt héten tragikus hirtelenséggel hunyt el Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Hétfőn pedig megjelent az a gyászlevél is, melyből kiderült, hogy október 24-én, csütörtökön 16 órakor kísérik utolsó útjára a bonyhádi evangélikus temetőben, és római katolikus szertartással vesznek tőle végső búcsút. Tiszteletére és lelki üdvéért 15 órától Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrál gyászmisét. A gyászoló család azt kérte, hogy a búcsúzó szervezetek és intézmények koszorúval, a magánszemélyek pedig egy szál fehér virággal róják le kegyeletüket.

– jelentette be Semjén Zsolt a Facebook-oldalán Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár halálhírét. A külhoni magyarság fáradhatatlan, mindig áldozatkész támogatója, a tragikus hirtelenséggel – a hírek szerint szívrohamban – elhunyt Potápi Árpád Jánosra emlékezve felidézzük magasztos szavait, melyet – hőseinket méltatva – a legutóbbi november 4-i, Halhatatlanok napja megemlékezésünkön mondott el:

PestiSracok facebook image

Az államtitkár 57 éves volt. Potápi Árpád János csütörtökön, tragikus hirtelenséggel (a hírek szerint szívrohamban) vesztette életét. A politikus 1967. március 28-én, Bonyhádon született, ott is érettségizett majd a bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskola képesítés nélküli nevelője volt. 1991-ben általános iskolai tanári oklevelet szerzett Szegeden, 1991 és 1994 között pedig elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakát.

Tanított is: 1991-től 1993-ig a szegedi Tarjánvárosi 4. Sz. Általános Iskola, 1993-tól pedig a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium tanára volt. Tanított is: 1991-től 1993-ig a szegedi Tarjánvárosi 4. Sz. Általános Iskola, 1993-tól pedig a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium tanára volt. Potápi Árpád János 1998-tól 2011-ig a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke, 2004 és 2014 között pedig a völgységi kistérség önkormányzatai alkotta társulásnak elnöke volt. 2002-től 2014-ig Bonyhád polgármestereként tevékenykedett. A politikai életbe 1993-ban kapcsolódott be, az 1994-es országgyűlési választásokon ő volt a Fidesz bonyhádi kampányfőnöke. 2007-től a Tolna Megyei Választmány elnöke, 2011-től 2014 áprilisáig a Fidesz frakció egyik frakcióvezető-helyettese volt.

1998 óta egyéni mandátummal országgyűlési képviselő volt, 2022-ben hetedik alkalommal, nagy többséggel szerzett lakóhelyén, Tolna megye 2. számú, Dombóvár központú választókerületében országgyűlési képviselői mandátumot. 2011 és 2014 között az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke volt, 2014 óta pedig a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára volt. Potápi Árpád Jánost két gyermeke gyászolja.

Fotó: MTI/Kiss Gábor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?