Pesti Srácok

Pofosz elnök: Kiss László nem politikai fogoly

null

Ez egy röhej, hogy ilyet meg lehet tenni Magyarországon, ahol igazi demokrácia van – mondta lapunknak Szalay Zoltán, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének (Pofosz) budapesti elnöke arról, hogy Kiss László, Óbuda előzetes letartóztatásban lévő polgármestere a III. kerületi önkormányzat alakuló ülésén felolvasott levelében politikai fogolyként hivatkozott saját magára.

Mint ismert, a megalapozott gyanú szerint Kiss László még a 2019-es polgármesterré választása után megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak majd az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni. Hogy a vesztegetési pénz eredetét és felhasználási céljait leplezzék, az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott céggel.

A munkát nem a szerződő cégek, hanem más társaságok teljesítették, a szerződésben vállalt árnál olcsóbban.

A Pofosz budapesti elnöke hangsúlyozta: bár még nincs bírósági ítélet, de Kiss László esetében semmiképpen sem lehet arról beszélni, hogy az őrizetbe vett polgármester politikai fogoly lenne.

PestiSracok facebook image

– mondta Szalay Zoltán.

– mondta a meghurcolt budapesti Pofosz-tagok nevében Szalay Zoltán.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PS