Pesti Srácok

Soros Alex is felköszöntötte Kamala Harrist, "a hőst"

null

Kamala Harris demokrata elnökjelölt október 20-án ünnepelte 60. születésnapját, melynek alkalmából Alexander Soros Instagram-oldalán közös fotóval köszöntötte a politikust.

– fogalmazott a milliárdos fia.

PestiSracok facebook image

MInt ismert, Soros György és Alex Soros demokrata megadonorok, az apa-fiú páros – akik minden választási ciklusban több tízmillió dolláros költekezésért felelősek – vasárnap nem sokkal azután, hogy Joe Biden bejelentette, hogy kiszáll a versenyből, beálltak Kamala Harris alelnök mögé – közölte nemrég a The Wall Street Journal.

Mivel a Clinton és a Soros család régóta szoros kapcsolatban áll, nem minden ok nélkül röppentek fel tehát azok a pletykák, amelyek szerint Kamala Harris előtérbe kerüléséhez Soroséknak is köze lehet. A balliberális sajtó tényellenőrei persze cáfolni igyekeztek ezeket a híreszteléseket, de az érvelésük most is, mint 2020-ban, amikor Harris alelnökké választása kapcsán terjedt el, hogy Soros és Obama választotta ki őt Biden mellé, mindössze abból állt, hogy a milliárdos nem tagja a jelölő testületnek.

Mandiner, Magyar Nemzet, Fotó: Instagram

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.