Pesti Srácok

Tízezrek tüntettek előrehozott választásokat követelve a spanyol fővárosban

null

Tízezrek tüntettek előrehozott választásokat és Pedro Sánchez miniszterelnök lemondását követelve a spanyol fővárosban vasárnap.

A Platform az Alkotmányos Spanyolországért elnevezésű jobboldali civil tömörülés által rendezett eseményen a hatóságok szerint 25 ezren, a szervezők szerint 400 ezren vettek részt, akik spanyol nemzeti zászlókkal és transzparensekkel vonultak fel a város egyik központi terén.

– jelmondattal meghirdetett tüntetésen felolvasott kiáltvány szerint tiltakoznak a "demokrácia romlása", a miniszterelnök környezetét "körülvevő korrupció", valamint olyan intézkedések ellen, amelyek a parlamenti támogatás megszerzése érdekében "aláássák a területi egyenlőséget". Utóbbira példaként hangzott el a szeparatista katalán politikusok és aktivisták számára közkegyelmet biztosító amnesztiatörvény, amelyet erkölcstelennek és alkotmányellenesnek nevezett a szöveget felolvasó szónok.

PestiSracok facebook image

Az eseményen képviseltette magát a spanyol törvényhozás két legnagyobb jobboldali ellenzéki pártja is. Santiago Abascal, a Vox elnöke szerint Pedro Sáncheznek szüksége van a hatalomra ahhoz, hogy megvédje magát az igazságszolgáltatástól, és elkerülje a korrupció miatti ítéletet. Eltávolítása azért nehéz, mert ennek érdekében bármilyen eszközt hajlandó bevetni – tette hozzá. Mint mondta, pártja támogatna egy, a kormányfő leváltására irányuló bizalmatlansági indítványt a parlamentben, de csak akkor, ha az előrehozott választásokkal is járna.

Carmen Fúnez, a konzervatív Néppárt (PP) szervezeti titkárhelyettese hangsúlyozta: a kormány retteg a független igazságszolgáltatástól, ezért nem tesz mást, mint "üldözi azokat a bírákat", akik vizsgálják környezetét. Eközben pedig elfeledkezik a közszolgáltatásokról és a spanyolok mindennapi életét befolyásoló ügyekről - jegyezte meg.

– fogalmazott a politikus.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/Marsical

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.