Pesti Srácok

Véget érhet a kálvária: A budavári önkormányzat üzemeltetheti tovább a legendás Ruszwurm Cukrászdát

null

A csaknem egy éve tartó huzavona után végre pont kerülhet a Ruszwurm Cukrászda és a Korona Kávéház ügyének végére. Miután a legendás cukrászdákat tavaly személyes konfliktus és pénzügyi vita okán be akarta záratni a kerület akkori polgármestere V. Naszályi Márta, a jelenlegi vezetés segítséget ajánlott a vendéglátóhelyeknek – írja a Magyar Nemzet.

– fogalmazott Böröcz László, az I. kerület polgármestere, majd felhívta a figyelmet, hogy a korábbi városvezetéstől rengeteg olyan ügyet örököltek, amelyek megoldásra várnak, és amiket az elmúlt években jelentős botrányok öveztek. Az egyik ilyen problémahalmaz az említett két cukrászda.

PestiSracok facebook image

Ismert, a cukrászdák vezetője, Szamos Miklós és az akkori polgármester, V. Naszályi Márta tavaly kezdett el üzengetni egymásnak a sajtóban. Szamos szerint V. Naszályi védelmi pénzt kért tőle, a kerületvezető ezt tagadta, és Szamos tartozásaira hivatkozva be akarta záratni az említett vendéglátóhelyeket.

Böröcz László szerint fontos, hogy ezek a legendás cukrászdák az első kerületben tovább működhessenek, azonban Szamos Miklósék tartoznak az önkormányzatnak csaknem háromszázmillió forinttal. A polgármester arról is beszélt, hogy semmi esély nincs arra, hogy az önkormányzat ezt az összeget megkapja, azonban nem szeretnék, ha ezek a helyek bezárnának, és így munkahelyek szűnnének meg.

A budavári Ruszwurm cukrászda és kávézó. MTI Fotó: Nándorfi Máté

Böröcz László elmondta, hogy két lehetőségről tárgyaltak a Ruszwurm Kft. ügyvezetőjével, az egyik az lett volna, hogy az önkormányzat átveszi magát a céget, és üzemelteti tovább a cukrászdákat. Ugyanakkor erre az ajánlatra a cég vezetésétől semmilyen válasz nem érkezett, a végrehajtó pedig október 22-én reggel kiüríti a helyeket.

A polgármester szerint így egy lehetőség maradt, mégpedig az, hogy az önkormányzat átveszi az üzemeltetést a végrehajtást követően. Így már novemberben újra kinyithatnak a cukrászdák, és nem kell elbocsátani az ott dolgozókat sem.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Jászai Csaba