Pesti Srácok

A 444 és valósághajlítás művészete – Így lett Tusk olimpiája az ő álmuk is

A 444 és valósághajlítás művészete – Így lett Tusk olimpiája az ő álmuk is

Felugrottunk megnézni, mit ír a 444, és egyből egy Gyurcsány Ferenc idézet jutott eszünkbe. A "hű csávókám ez nagyon lent van" ugyanis tökéletesen összefoglalja azt a valósághajlító tevékenységet, amit a Soros-blog most mindössze két cikkben összehozott.

Jó, azt tudjuk, hogy mióta olyan vezetője van Lengyelországnak, aki hajlandó betérdelni Brüsszel előtt azóta nekik mindent szabad, amit nekünk nem, sőt. A Tusk-kormánynak már nem csupán a bevándorlással szemben van igaza a haladárok szerint, de még azt is jól teszi, ha a komplett közmédiát szétvereti a zsarukkal és a saját csinovnyikjait nevezi ki az élére.

Kettős mérce, megszoktuk, oké. De azért az, hogy a 444 kirakjon egymás mellé két cikket, amelyek közül az egyikben azért hajbókolnak Donald Tusk előtt, amiért a másikban szidják a magyar kormányt, az már rekord. Megírták ugyanis egy fizetős publicisztikában, hogy milyen szörnyű ez az Orbán mert sokat költ a sportra, ahelyett, hogy lakásszínházakat szponzorálna személyesen, és rögtön mellé tették a másikat, ahol annak örülnek, hogy Donald Tusk 8800 milliárd forintnak megfelelő összeget költ sportfejlesztésre, és milyen jó nekik, hogy 2040-re olimpiát terveznek.

Hát, csinos, mi azonban örülünk ennek a drukknak, és kissé reménykedünk abban, hogy a magyar kormány tényleg tanul a lengyel példából, és a következő lépés az lesz, hogy nálunk is elkezdenek rendőrségi razziát tartani az ellenzéki szerkesztőségekben.

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.