Pesti Srácok

Átnevelő klinikára a liberálisokkal!

Átnevelő klinikára a liberálisokkal!

Iránban “átnevelő klinikát” terveznek nyitni a szigorú iszlám öltözködési szabályokat figyelmen kívül hagyó nőknek – közölte az ország erkölcsrendészeti hatósága. Az elképzelés szerint az új létesítményben a nőket “pszichológiai gondozásban részesítenék, gyógyítanák és visszavezetnék az iszlám erényekhez”, máskülönben ugyanis az öltözködési előírások megsértése címén feljelentenék és bíróság által elítélnék őket.

Paulina Brandberg nemi egyenlőségért felelős svéd liberális miniszter banánfóbiás, emiatt stábjának nem egyszerű az élete. Napvilágra került ugyanis munkatársainak levelezése, amelyből kiderül, hogy milyen előkészületekre kényszerülnek a miniszter látogatásai alkalmával. Az egyik emailből például az olvasható, hogy mielőtt Brandberg a svéd parlament házelnökével tárgyalt volna, stábjának tagjai írtak a házelnöknek, hogy a tárgyalásra kiszemelt teremben semmilyen körülmények között nem lehet banán. A beosztottak pedig konferenciák helyszíneit is alaposan körbe kell, hogy járják, mielőtt a miniszter megjelenik, hogy véletlenül se kandikáljon ki egy gyümölcsös tálból sem egy sárga veszedelem.

Mi köze ennek a két hírnek egymáshoz? Látszólag semmi, szerintem viszont szépen bemutatja mi a kapcsolat a szélsőségek között: az őrület!

PestiSracok facebook image

Az iráni kormány persze tagadja a terveket, pedig tuti, hogy ha tehetnék, nem szaroznának, bevezetnék. Paulina asszony pedig egy vérbősző feminista jogász, aki valószínűleg a fallikus szimbólumot látja az ártatlan gyümölcsben, ezért retteg és kergeti őrületbe az alkalmazottait. Javaslom neki, menjen el Iránba, feküdjön be az átnevelő klinikára, tuti, hamarosan elmúlna a banánfóbiája.

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.