Pesti Srácok

Menczer Tamás emlékeztetett, hogy már nem egy regionális háborúként tekint a világ az orosz-ukrán összecsapásra (VIDEÓ)

null

A Fidesz kommunikációs igazgatója a parlamentben emlékeztetett arra, hogy már többen is kimondták, hogy az orosz-ukrán háború nem egy regionális háború, hanem súlyos eszkalációs helyzettel állunk szemben. A Nyugat is beleszól a háborúba, ami miatt az oroszok úgy fogják a helyzetet értékelni, hogy a NATO-val állnak szemben. A harmadik világháborúhoz tehát most vagyunk a legközelebb, hiszen Donald Trump csak januárban foglalja el az elnöki széket, addig pedig Amerikában és Brüsszelben is megtesznek mindent azért, hogy mélyítsék ezt a konfliktust.

Menczer Tamás három idézettel kezdene beszédét a parlamentben. Az első: "A világháború elkezdődött." - ezt mondta Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg előző főparancsnoka, jelenleg londoni nagykövet. Aztán, "Európa hosszan tartó fenyegetéssel néz szembe, miután az Ukrajna elleni orosz invázió már nem egy regionális háború." "Már nem egy regionális háború." - ezt a német védelmi miniszter, Boris Pistorius mondta. Végezetül a harmadik: "Nem létezik vörös vonal, akár francia csapatokat is küldenénk Ukrajnába." - ezt pedig a francia külügyminiszter mondta. A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte:

Beszédében az orosz reakcióra is kitért a politikus

PestiSracok facebook image

Menczer szerint viszont nagy probléma, hogy Donald Trump még januárig nem tud mit tenni hiába nyerte meg a választást, mert nem léphet még hivatalba. Addig pedig Amerika és Brüsszel mindent elkövet, hogy mélyítsék ezt a konfliktust.

Forrás: Facebook, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.