Nagy botrányt kavartak Somkuti Bálint szavai a nemzeti gyásznapon – A Szuverenitásvédelmi Hivatal menesztette a szakértőt
Nagy botrányt kavart a közbeszédben Somkuti Bálint mai Facebook-bejegyzése, a helyes értelmezés azonban talán egyszerűbb mint hinnénk. Ami mindenképpen egyértelmű: aki a túlerővel szembeszáll, az hős, s amint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese portálunknak adott korábbi interjújában erre rá is világított, '56 hősei úgy hitték, van értelme a küzdelemnek, ezért bár felismerték, hogy harcuk reménytelen, mégis kitartottak. A Szuverenitásvédelmi Hivatal a bejegyzést követően menesztette hivatalából Somkuti Bálintot.
Somkuti Bálint mai bejegyzése többeket kiakasztott ma, a biztonságpolitikai szakértő azt írta közösségi oldalán, hogy "aki a túlerőt nem ismeri fel, az nem elsősorban hős, hanem bolond! Dicsőség a hősöknek!" Az összetett mondatok értelmezése mindig problémás, de nézzük meg, hogy mire gondolhatott a biztonságpolitikai szakértő, akinek munkásságát ismerve a legkevésbé sem hinnénk, hogy lebolondozná a forradalom hőseit. Akik a túlerőt nem ismerik fel, valóban bolondok. Akik viszont felismerik, mégis szembe szállnak vele, azok hősök. Így már lényegesen más a szövegkörnyezet, talán ennyi kiegészítés még belefért volna, hogy egyértelműbb legyen.
A botrány kirobbanását követően nem sokkal a Szuverenitásvédelmi Hivatal menesztette alkalmazásából a biztonságpolitikai szakértőt. Erről a hivatalos közösségi oldalán számolt be az intézet.
Hősök és kitartás
Amint arra Máthé Áron történész portálunknak adott interjújában kitért, a november 4-i támadás hideg zuhanyként érte az országot. Nem azért, mert ne lettek volna információk az újabb és újabb szovjet csapatok érkezéséről, hanem azért, mert az emberek hinni akartak a csodában – hiszen az egész addigi történet maga volt a csoda. Az ENSZ szavazás eredményét hallva az emberek szabadjára engedték tomboló örömüket. Megölelnek megcsókolnak. Arról beszélgetnek, hogy mennyi időbe telhet, amíg a repülő ideér New Yorkból az ENSZ küldöttséggel.
Az ígéretek, a nemzetközi visszhang azzal kecsegtette a magyarokat, hogy az 1956-os forradalom nyertes lehet. Aztán bejöttek a szovjet csapatok, és a világ elfordult tőlünk.
Namost, hogy volt-e értelme? Bocsánat a szójátékért: ez egy értelmetlen kérdés. Senki nem gondolkozott ezen, hacsaknem az idősebb, keleti frontot megjárt veteránok, akik óvták a fiatalokat a felesleges véráldozattól. Mások egy-egy sortűz után azért óvtak a felfegyverkezéstől, mert attól féltek, hogy a feldühödött tömeg jogos bosszúhadjáratba kezd a kommunisták, ávósok ellen. De, ismétlem, igazából ez a kérdés, hogy „,van-e értelme”, nem érdekelt senkit. Mindenki meg akart szabadulni a diktatúrától, attól a rémálomtól. Csinálták, amit a szívük diktált – nem lehetett másként
– fogalmazott a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettese. Egyértelmű tehát, hogy a forradalmárok felismerték a túlerőt, az esélytelenséget, ennek ellenér néztek szembe azzal.
A forradalom ugyanis nem eladó semmi áron!
Nagy János, a a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a szovjet csapatok bevonulásának napján tartott megemlékezésen a hősökre emlékezve kijelentette:
1956-ban "nem a liberális reformkommunisták lázadtak föl a keményvonalas sztálinista kommunisták ellen, és nem is a nyugati titkosszolgálatok tettek kísérletet a Szovjetunió meggyengítésére a magyar véren. Akkor az egész magyar nemzet ált egy emberként talpra, és mondta azt, hogy elég volt. Hiába próbálkoznak ma Brüsszelben, Washingtonban vagy Moszkvában, 1956 fényében minden elhalványul, és hamisan csengenek azok a szónoklatok, amelyek a pesti srácok vagányságát a szomszédunkban zajló szláv testvérháborúval vetik össze!
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
