Pesti Srácok

Nyilvános gyászmisén vesznek végső búcsút Kozma Imrétől

null

A budapesti Szent István-bazilikában november 15-én nyilvános gyászmisén vesznek végső búcsút Kozma Imrétől, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökétől, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi delegátusától - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kedden az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a temetés napján a bazilika délben bezár, majd 14 órakor újra kinyitja kapuit. A temetésre érkezők 14 és 15 óra között járulhatnak a koporsóhoz, hogy kegyeletüket kifejezzék. A szentmise 15 órakor kezdődik, a szertartás után pedig a Szent István-bazilika altemplomában "helyezik örök nyugalomra Kozma Imre atyát" - ismertették. A gyászmise végén a látogatók is elkísérhetik utolsó útjára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökét, majd a sírhelyétől az altemplom oldalsó kijáratán át távozhatnak.

A temetés nyilvános, arra mindenkit várnak, aki tiszteletét szeretné kifejezni, vagy imádkozni szeretne Kozma Imre lelki üdvéért - hívták fel a figyelmet. Ugyanakkor az érdeklődőket arra kérik, hogy lehetőség szerint előzetesen regisztráljanak a [email protected] e-mail-címen. Közölték, ha megtelne a Szent István-bazilika, akkor a székesegyház előtt kivetítőn lehet majd követni a szertartást. A gyászolókat arra is kérik, hogy koszorút, virágot ne vigyenek a szertartásra, együttérzésüket a jelenlétükkel fejezzék ki.

Imre atyával a PestiSrácok.hu többször is készített beszélgetést, interjút, s az atya számos alkalommal meglátogatta szerkesztőségünket, a Pesti TV stúdióját (még a gesztenyéskerti búcsúbulin is felszólalt), vagy éppen a Revolution’56 Szabadságharcos Sörözőt, hogy az újságírókat és a közélet iránt érdeklődő fiatalokat életre szóló jó tanácsokkal, útmutatással lássa el. Az atya legutóbb márciusban volt Stefka István műsorának vendége. Az akkor készült beszélgetést ITT találják.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.