Pesti Srácok

Orbán Viktor elárulta miért olyan fontos a kormánynak együttműködnie a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával

null

A kormány valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) együttműködése elengedhetetlen, hiszen közösen dolgozva lehet hatékony programokat kialakítani, és a vállalkozói szektort érintő gazdasági kihívásokra megfelelő válaszokat adni - mondta az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden annak kapcsán, hogy a napokban lezajlott az első tárgyalás Orbán Viktor kormányfő és Nagy Elek, az MKIK nemrég megválasztott elnöke között.

Az MKIK a magyar vállalkozói közösség legfontosabb érdekképviseleti szerve, amely a vállalkozók hatékonyabb működése érdekében, velük konzultálva és a nemzetközi gyakorlatokat adaptálva javaslatokat terjeszt a kormányzat elé. A miniszterelnök megerősítette, hogy a kormányzat legfontosabb partnere a gazdaságban továbbra is a kamara - tette hozzá.

A tárgyalás során egyetértettek abban, hogy kormány és a kamara együttműködése elengedhetetlen, hiszen a kormányzattal közösen dolgozva lehet hatékony programokat kialakítani és a vállalkozói szektort érintő gazdasági kihívásokra megfelelő válaszokat adni. Közösek a célok, a kormányzat várja a kamara javaslatait - emelte ki Havasi Bertalan, hozzátéve, a két fél találkozóján az MKIK elnöke ismertette a rövid és középtávú céljaikat, melyek meghatározását egy széleskörű konzultáció előzte meg. A kamara olyan közös programokra tett javaslatot a kormánynak, amelyek erősítik a vállalkozások tőkehelyzetét, segítik a külpiacra lépésüket és hozzáférhetővé teszik számukra az innovatív technológiai újításokat.

A kormányzat által meghirdetett 21 pontos gazdaságfejlesztési programhoz kapcsolódva, a vállalkozások érdekeit szem előtt tartva az MKIK egy 15 pontos akciótervet javasolt, melyet Orbán Viktor és Nagy Elek áttekintettek. A javaslatok között szerepel a vállalkozók adminisztratív terheinek csökkentése, a bérterhek mérséklése, a zöld és digitális átállást segítő fejlesztések támogatása, valamint a magyar cégek külföldi piacra jutásának elősegítése. Az akcióterv jól láthatóan nemcsak a vállalkozói környezetre, hanem a magyar GDP alakulására is pozitív hatást tud gyakorolni.

- ismertette Havasi Bertalan.

(MTI / Kiemelt kép: Facebook)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.