Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország gazdasága sok lábon áll, nagy növekedési potenciállal

null

Magyarország gazdasága sok lábon áll, nagy növekedési potenciállal, jövő évben a nehézségek ellenére is három százalék felett várható a bruttó nemzeti termék (GDP) bővülése - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a DS Smith Packaging Hungary Kft. beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a brit csomagolásgyártó vállalat több mint negyven százalékkal bővíti magyarországi kapacitásait, három helyszínen, így Füzesabonyban, Nagykátán és Győrben összesen nagyjából 12,7 milliárd forint értékben hajtanak végre fejlesztéseket.

Kifejtette, hogy hazánk sajnálta az Egyesült Királyság európai uniós kiválását, ettől függetlenül azonban a lehető legszorosabb gazdasági együttműködésre törekszik a szigetországgal.

Aláhúzta, hogy a brit cégek máig a hetedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, mintegy ötvenezer embernek adva munkát, miközben tavaly 6,5 milliárd euróval újabb csúcsot döntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom, és idén is már csaknem háromszázalékos növekedést regisztráltak.

PestiSracok facebook image

Arra is kitért, hogy az elmúlt tíz év során negyvenkét csomagolóipari vállalat beruházását támogatta az állam, amelyek értéke összesen 164 milliárd forint volt.

Beszédében Szijjártó Péter érintette az ukrajnai háborút is, hangsúlyozva, hogy az óriási terheket ró az európai és a magyar gazdaságra is.

- fogalmazott.

Arra figyelmeztetett, hogy a világgazdaságba mélyen integrálódott államok különösképpen érzékenyek a növekedést gátló tényezőkre, márpedig Magyarország abszolút ezek közé sorolható, hiszen az export mintegy 75-85 százalékát teszi ki a GDP-nek.

- mondta.

Ezért fontosnak nevezte a munkahelyek megóvását és az új munkahelyek teremtését a jelenlegi nehéz körülmények közepette is.

És ennek kapcsán üdvözölte, hogy aláírásra került a következő három évre vonatkozó bérmegállapodás, amely stabilitást, kiszámíthatóságot biztosít a gazdaság szereplői számára.

- sorolta.

Majd leszögezte, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagjai között hazánk nemzetközi értékelések szerint a hetedik legversenyképesebb adórendszerrel rendelkezik, a társasági adót és a magánszemélyek adózását tekintve például a negyedik, illetve az ötödik helyen állunk.

A miniszter kiemelte, hogy jövőre sokkal nagyobb, három százalék feletti gazdasági növekedés várható Magyarországon.

- jegyezte meg.

Végül hangsúlyozta, hogy bár az utóbbi években a legtöbb beruházást az autóiparhoz kapcsolódó cégek jelentették be, a mai nap folyamán azonban nem ez történt. "Ez mutatja azt is, hogy a magyar gazdaság az autóiparon túl is létezik. Ez egy sokszínű, kifejezetten diverzifikált, sok lábon álló, ezért stabil, erős, növekedni képes gazdaság" - jelentette ki.

A DS Smith az MTI-nek küldött hétfői közleményében hangsúlyozta, a 34,4 millió eurós stratégiai befektetéssel növeli innovatív jelenlétét Magyarországon. A három kiemelt telephely fejlesztését célzó, várhatóan 2026 áprilisában lezáruló projekt Füzesabonyban, Nagykátán és Győrben valósul meg, 40 százalékkal növeli a gyártási kapacitást, és olyan új technológiákat és minőségi standardokat vezet be, amelyek lehetővé teszik a legmagasabb vevői elvárásoknak való megfelelést.

A közlemény szerint Füzesabonyban a barnamezős beruházás célja egy rendkívül nagy hatékonysággal működő, úttörő létesítmény kialakítása, nagy hangsúlyt fektetve az automatizálásra. A beruházás 2024 végére készül el. A győri egység fejlesztésének terveiben egy új, nagy kapacitású és precizitású kimetszőgép telepítése szerepel, amellyel a DS Smith a hatékonyság növelését, valamint a minőség javítását irányozza elő.

A beruházás következő fázisa 2025-ben indul. A nagykátai telephely korszerűsítésében elsődleges a hullámlemezgyártó gépsor modernizálása a DS Smith ügyfeleinek elvárásaival összhangban, valamint az üzem energiahatékonyságának javítása. A megvalósítás szintén 2025-ben kezdődik.

A londoni székhelyű DS Smith FTSE 100 vállalatként 34 országban működik – köztük Magyarországon –, globális szinten körülbelül 30 000 embert foglalkoztat, az Ellen MacArthur Alapítvány stratégiai partnere.

Magyarországon a DS Smith 8 telephelyen - 4 service centerrel, 1 offset, 2 hullámtermék gyárral, továbbá 1 központi irodával - van jelen. A több mint 1000 főt foglalkoztató DS Smith Packaging Hungary több száz ügyfél számára szállít innovatív csomagolási megoldásokat.

Forrás: MTI, fotó: Facebook