Pesti Srácok

Volodimir Zelenszkij vonatozott Kijevből Záhonyon át Budapestre, volt némi fennakadás (videó)

Vonattal érkezett ma Kijevből a budapesti csúcstalálkozóra Volodimir Zelenszkij, ukrán elnök. A MÁV Záhonyban vette át a Csap felől érkező különvonatot. Záhonyban forgóalvázat szereltek, az ukrajnai szélesebb nyomtávról az európai szabványnak megfelelő nyomtávra, majd két villanymozdonnyal megállás nélkül indult a Keleti pályaudvarra a különösen veszélyeztetett vendéggel. Az út során természetesen okozott a szerelvény közlekedési fennakadásokat, de ez már csak ilyen műfaj. Első a biztonság.

Különleges utasa volt ma a MÁV-csoportnak. Volomidir Zelenszkij, Ukrajna elnöke a magyar vasúttársaság különjáratával érkezett Budapestre, az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójára. - írta ki Facebook-oldalára a MÁV Csoport vezérigazgatója, Hegyi Zsolt. "Nagy megtiszteltetés, de jelentős kihívás is volt, hogy a különlegesen védett személy közlekedtetését lebonyolítsuk. Megcsináltuk! Az elnök úr biztonságban és pontosan megérkezett a magyar fővárosba, a Keleti pályaudvarra. A delegáció utazása természetesen érintette a kelet-magyarországi vasúti közlekedést, ami alkalmazkodást és megértést igényelt minden utasunktól. Nekik ezt a támogatást, a munkatársaimnak pedig a profi és gyors munkát köszönöm ezúton is!" - írta Hegyi Zsolt.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.