Pesti Srácok

A Magyar Nemzet szerint újabb undorító részleteket mondott el egy tanú a Lakatos Márk-ügyben

null

Egy közelmúltban a rendőrségen, Lakatos Márk botrányával összefüggésben kihallgatott tanú azt állította, hogy két nagyon ismert személyhez fiatal fiúkat szállíthattak ki bűnözői körök, és a tanú említést tett olyan szórakozóhelyekről is, ahol az orgiák előjátékai zajlottak a kuncsaftok és a fiatalkorú áldozatok között - írja a Magyar Nemzet.

Két közismert személyhez is szállíthattak fiatal fiúkat prostitúciós célból – többek között ezt is leírta a hatóságnak egy tanú azután, hogy nemrég fontos részleteket árult el Lakatos Márk botrányával összefüggésben vallomásában a nyomozóknak. A Magyar Nemzet cikke szerint az egyik ismert személy egy budai gyermekotthon több lakójával folytathatott olyan szexuális kapcsolatot, amiért azoknak pénzt fizetett. Miként a lap említi, az egyik kihasznált fiú első alkalommal azt sem tudta, hogy egy „sztárnál” volt. A fiú a vallomás szerint lelkesen mesélte az egyik nevelőjének, hogy az az ember megkérdezte tőle, hogy

A tanú informátorai arról is beszéltek, hogy egy futtatói kör juttathatta ki a gyerekeket a kuncsaftokhoz, de egy forrása azokon a szórakozóhelyeken is bennfentes volt, „ahol a futtatók üzleteket köthettek és ahol az orgiák előjátékai megtörténtek a kuncsaftok és a fiatalkorú áldozatok között” – olvasható a cikkben. Ismert, a tanút nemrég személyesen hallgatták ki a rendőrségen, aki elmondta: olyan értesülések jutottak el hozzá, hogy Lakatos több fiatalkorú gyereknek is fizetett szexuális szolgáltatásért cserébe. A vallomásban emellett az áll, hogy „Lakatos Márk körül ez már 16 éve zajlódott, mármint, hogy gyerekeket szállítanak neki”.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.