Pesti Srácok

A romániai elnökválasztás kaotikus első fordulója után most parlamenti választást is tartanak, hogy a szavazók mindenhová a lehető legtöbb zavaros szélsőségest juttassák be

null

Romániában vasárnap parlamenti választásokat rendeznek, amelyeken a kétkamarás parlament képviselői, illetve szenátori mandátumairól dönt az ország 19 millió szavazópolgára megyei pártlistás arányos választási rendszerben. Remek döntésnek bizonyult a különböző választások összehozása egy rövid időszakra, az eddigiek alapján ugyanis a román politikai rendszer teljes megkavarodása várható. A román választók imádják az egzaltált szélsőségeseket és a román elitek számolatlanul szállítják is az ilyeneket nekik. A magyarellenesség alap, ahogy a középkori vallásosság bizonyos őrületei is. Illetve illik szeretni a Vasgárdát is.

A szabályok elvileg már majdnem jól, például elvileg mindenki csak abban a választókerületben (megyében) adhatja le szavazatát, ahol igazolható lakcímmel rendelkezik. A mandátum elosztásban azok a pártok vesznek részt, amelyek országosan megszerzik a voksok legalább öt százalékát, vagy legalább négy megyében 20 százalék fölötti támogatottságot érnek el. A töredékszavazatok sem vesznek el, hanem az országos kosárba kerülnek, majd - helyben vagy más megyében - további mandátumokként hasznosulnak.

A közvélemény-kutatások az elnökválasztás múlt heti első fordulója előtt még a Szociáldemokrata Párt (PSD) 30 százalék körüli győzelmét vetítették előre, miután azonban a párt államfőjelöltje, Marcel Ciolacu miniszterelnök nem jutott be a második fordulóba, és - a többi párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) korábbi miniszterelnök-jelöltje, az antiszemita és magyarellenes Vasgárdával nyíltan szimpatizáló - Calin Georgescu független jelölt kapta a legtöbb voksot, az utolsó felmérés szerint a PSD támogatottsága drámaian visszaesett, és immár az AUR esélyes a parlamenti választások megnyerésére.

PestiSracok facebook image

Két kisebb pártnak, Diana Sosoasca EP-képviselő SOS Romania pártjának és a Georgescu mögött álló Fiatal Emberek Pártjának (POT) is jó esélye van átlépni az ötszázalékos parlamenti küszöböt.

A hagyományos jobbközép pártok némiképp visszaszorulhatnak, és helycsere várható közöttük: míg az elnökét, Elena Lasconit második fordulóba juttató Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) megerősödhet, az európai néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti súlya megfeleződhet.

A magyar politikai szervezetek idén is közösen indulnak a parlamenti választásokon: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáin helyet kapott az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és a Magyar Polgári Erő (MPE) egy-egy jelöltje is.

Belföldön 19 ezer, külföldön 950 szavazókörbe várják a felnőtt román állampolgárokat. Voksolni mindenütt helyi idő szerint 21 óráig lehet. Azokban a szavazókörökben, ahol este még sor van, legfeljebb éjfélig meg lehet hosszabbítani a nyitvatartást. Hétfő reggelre már lesznek sejtéseink, hogy a románok már megint mit hoznak össze maguknak.

Forrás: MTI

Vezető kép: A magyarellenes Călin Georgescu, a romániai elnökválasztás első fordulójának meglepetés nyertese. Forrás: Digi24.ro

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.