Pesti Srácok

Ezért kellett Romanowskinak Magyarországra menekülnie Tuskék elől - aggasztó jelentés a lengyel börtönökről (videó)

Embertelen bánásmód és jogsértések a politikai fogvatartottak ellen, félresöpört panaszok és a politikai leszámolás terhe – súlyos jelentés készült arról, mit művelnek Varsóban. Ombudsmani jelentés támasztja alá, hogy a leszámolások során őrizetbe vett politikusokat embertelen körülmények között tartják börtönben. Mindez azonban nem zavarja a Tuskéknak "lefekvő" bírákat, írja a Mandiner.

Ismert, Marcin Romanowski, a lengyel jobboldali ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) képviselője, volt igazságügyi miniszterhelyettes Magyarországra menekült, miután a hatalomra került Donald Tusk-féle kabinet nagyfokú tisztogatásba kezdett a volt kormánytagokkal szemben. Romanowskit rögtön tizennyolcrendbeli bűncselekmény elkövetésével, ezen belül az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsították meg, mentelmi jogát pedig megvonták, egyszóval valószínűleg várta volna a börtön.

Marcin Romanowki még igazságügyi miniszterhelyettesként (Forrás: Romanowski FB-oldala)
PestiSracok facebook image

Mint írta: 2024. december 27-én közzétették a lengyel ombudsman jelentését, amely megerősíti három, szintén a tuski leszámolássorozat során őrizetbe vett volt munkatársa kapcsán, hogy embertelen és megalázó bánásmódban van részük a fogvatartás során, alapvető jogaikban és szabadságukban is megsértették őket (egyikük egyébként Michał Olszewski, az ő panaszait lesöpörték korábban az asztalról).

Az ombudsmani jelentés kapcsán pedig felhívta a figyelmet arra, hogy az ombudsman személyét egyébként az előző ciklusban a teljes parlament összes pártja támogatta, a jelenlegi Tusk-kormány pártjai is.
És bár a kínzás alkalmazását Olszewskivel szemben utóbb valószínűleg megerősítik majd független szervek, a kabinet el tudja húzni az időt annyira, hogy az áldozat emlékei már elhomályosuljanak.

Egy jogállamban elkerülhetetlen lenne a kormánytagok és ezen intézmények vezetőinek lemondása. Sajnos Tusk vezetése alatt Lengyelország törvénytelenségbe és politikai elnyomásba süllyedt” – tette hozzá a politikus.

S az is érdekes, hogy a jelentés leleplezi azt a bírót, aki a politikai befolyásoltsága miatt visszautasította mindazokat a vádakat, amelyeket az ombudsmani jelentés most alátámasztott a fogvatartás elleni panaszok kapcsán. A politikus leszögezte: az ombudsman jelentése egy újabb bizonyíték arra, hogy a jelenlegi rezsim által politikailag üldözött személyek nem számíthatnak tisztességes és pártatlan eljárásra a lengyel bíróságokon. Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (k), Nikosz Hrisztodulidesz ciprusi elnök (b) és Donald Tusk lengyel miniszterelnök (j) az Európai Politikai Közösség (EPC) budapesti tanácskozásán a Puskás Arénában 2024. november 7-én. (MTI/Máthé Zoltán)Forrás: Mandiner, Romanowski FB-oldala
Ajánljuk még