Pesti Srácok

Hölvényi György: nem az európai egység ellen jöttünk létre, hanem egy erős Európáért

null

A Patrióták Európáért frakció nem az európai együttműködés ellen lép fel, hanem egy erős Európa megteremtéséért dolgozik, hangsúlyozta Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) európai parlamenti képviselője, egyben a frakció tagja. A politikus a Vasarnap.hu-nak adott interjújában kifejtette: a frakció célja, hogy a hagyományos emberi értékek mentén válaszokat találjon az európaiak mindennapi problémáira.

Hölvényi György szerint a Patrióták Európáért csoport sikere, hogy a valóságra alapozva, igazságérzettől vezérelve keresnek megoldásokat. Az Európai Unió alapjaira való visszatérés szükségességét hangsúlyozza, mely szerint a tagállamoknak saját problémáikat helyben kell megoldaniuk, és csak azokat a kérdéseket kell közösen kezelni, amelyek valóban csak együtt oldhatóak meg.

A képviselő kritikával illette a baloldalt, amely felborítja az egyensúlyt a lokális, regionális és európai identitások között. Emellett arra figyelmeztetett, hogy az EU nem képes minden problémát megoldani, és a nemzeti problémák európai szintre emelése téves gyakorlat.

A kereszténydemokrata politikus az Európai Néppárt (EPP) jelenlegi helyzetét is bírálta, kiemelve, hogy a néppárt egyre inkább eltávolodik a kereszténydemokrata hagyományoktól, és nem ad érdemi választ a balról érkező kihívásokra. Úgy látja, a Néppártban egyre többen érzik úgy, hogy nem vállalhatják fel véleményüket.

PestiSracok facebook image

Hölvényi György az európai Afrika-politikát is kritizálta, rámutatva, hogy az európai segítségnyújtás alacsony hatékonysággal zajlik, és hangsúlyozta, hogy a fejlesztési politikát az afrikai emberek gondolkodásának megértésére kell építeni, különösen az oktatás terén.

A politikus Donald Trump amerikai elnök mandátumával kapcsolatban elmondta, hogy a gazdasági kérdéseken túl a Trump-adminisztrációval való szövetség lehetőségei is fontosak, különösen a woke-ideológia és az LMBTQ-mozgalom elleni küzdelemben.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.