Pesti Srácok

Itt az eredménye Magyar Péter agresszivitásának: retteg a fizikai atrocitásoktól a baloldali történész

Itt az eredménye Magyar Péter agresszivitásának: retteg a fizikai atrocitásoktól a baloldali történész

Úgy tűnik, a forradalom felfalja gyermekeit. Konok Péter most azt írta, nem vállalja a Kötöttfogásban való mostani szereplését, mert retteg attól, hogy a Tisza szavazói fizikálisan is meglincselik. A baloldali történészt azzal fenyegetik a bejegyzés szerint, hogy "beverik a pofáját."

Magyar Péter korábban – köztük a pénteki napon is – erőszakkal hergelt a Facebook-oldalán. Többek között arról írt a Fidesz kapcsán, mindenféle bizonyíték vagy észérv nélkül, hogy „ma világossá vált, hogy a hatalmuk megtartása érdekében” „még a verbális és fizikai erőszak is” megengedett, hogy „Orbánék a maffia módszerektől sem riadnak vissza”, „mindenkit meg akarnak majd félemlíteni”, illetve soha nem gondoltam volna, hogy a mi életünkben kérdéses lehet, hogy megtörténik-e a békés hatalomátadás.”

A Mandiner cikke szerint nem sokkal később Konok Péter be is jelentette, hogy a következő Kötöttfogásban nem fog tudni részt venni, az abban való szereplését le kell mondania, ugyanis

PestiSracok facebook image

A csavar a történetben, hogy Konok írása szerint a Fideszt erőszakkal vádló Magyar Péter követői voltak a fenyegetők.

– írta a baloldali történész.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.