Pesti Srácok

Kelemen Hunor: a dühös emberek zöme nem magyarellenes

null

A csodálatosan működő román demokráciában most úgy döntöttek, hogy semlegesítik az elnökválasztás első fordulójának eredményét. Ez azonban nem változtat azon, hogy a legnépszerűbb jelölt továbbra is a szélsőséges Calin Georgescu. Kelemen Humor, az RMDSZ elnöke annak kapcsán adott interjút, hogy miért tolódott el ennyire a szélsőjobboldal felé a román közvélemény.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Híradónak adott interjúban a romániai demokrácia kihívásairól beszélt, kiemelve a választói elégedetlenséget és az oktatási rendszer problémáit, amelyek tovább erősítik a nacionalizmust. Megjegyezte, hogy az emberek haragja nem mindig magyarellenes, hanem a rendszerrel szembeni csalódottságból fakad.

– mondta. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi idők választási stratégiái hibásak voltak, és figyelmeztetett a szélsőséges politikai irányzatok erősödésére. Mint mondta, a mostani kormánykoalíciónak rengeteg téves döntése volt, többek között az, hogy két nem különösebben meggyőző államfőjelölttel futott neki a választásnak, közülük egyik sem került be a második fordulóba, hiszen a polgárok nagyon nagy mértékben a most kormányzó pártok ellen, tehát a mainstream ellen szavaztak.

PestiSracok facebook image

Eltűntek a nagy pártok, a legnagyobb politikai erő is csak 22 százalékkal van a parlamentben. Azt a hibát nem lehet még egyszer elkövetni, hogy az elkövetkező kormánykoalíció több jelöltet indítson a tavaszi elnökválasztáson, hiszen az taktikai és stratégiai vakság lenne. Úgy vélem, közös jelöltet kell majd indítani, de túl korai még erről beszélni

– fogalmazott. Ugyanakkor leszögezte, hogy Georgescut sem nevezhetjük független jelöltnek, hiszen ő a régi, ’89 előtti rendszernek is tagja volt, és különböző állami intézményekben dolgozott a 2013-2014-es esztendőig, de róla elhitte a társadalom, hogy függetlenként bírálja a rendszert.

Kelemen szerint a következő években a feszültség fogja jellemezni a romániai politikát, és ebben a helyzetben magyar politikusként újabb kihívásokkal kell majd szembenéznie. Mint mondta:

A teljes interjút ITT olvashatják.

Forrás: Híradó.hu Fotó: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kiss Gábor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.