Pesti Srácok

Közeleg a Szilveszter: Gyurcsány a tisztességes kormányzásról mondott példabeszédet

Gyurcsány Ferenc már egy ideje Magyar Péter árnyékába van száműzve, ezért időről időre a DK megpróbál valami nagyot mondani, amivel bekerülhet végre a hírekbe. Ilyen a legújabb témájuk, amivel Dobrevék az Orbán-kormányt kritizálják, és mely szerint Magyarország “jelentős uniós támogatástól esik el”, nyilván Orbán Viktor miatt. Szerintük a kormány felelőtlensége miatt fejenként 40 ezer forinttal lettünk szegényebbek. Ezt elmondták a mai online sajtótájékoztatóban is.

– jelentette ki.

Gyurcsány azzal érvelt, hogy 2005-ben, amikor ő volt miniszterelnök, az akkori kormány a mai áron számítva 400 milliárd forinttal több támogatást hozott Magyarországra.

PestiSracok facebook image

– mondta. Hangsúlyozta, hogy a mostani kormány egyetlen dolgot mulasztott el: megérteni, hogy Európa népe nem fogadja el, hogy az uniós pénzeket „a hatalmon lévő kormány és a hozzá közeli, emberi baráti, rokoni, üzleti körök bűnösen használják fel”.

Nem a haza gyarapítására, hanem a saját maguk és családjaik gazdagítására

– jegyezte meg.

Gyurcsány kiemelte, hogy a pénzek elvesztése december 31-én végérvényessé válik, és ez szerinte világosan mutatja, hogy az Orbán-kormánynak „kitellett az ideje”.

Zárásként reményét fejezte ki, hogy a következő év nemcsak egy új év, hanem egy új korszak kezdetét is jelenti Magyarország számára.

De vajon mire gondolhatott? Valószínűleg nem Magyar Péterre, hisz neki ő konkurencia. De akkor mire?

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.