Pesti Srácok

Lázár János azt mondja, kinőtt abból a korszakból, hogy valaki akarjon lenni (évzáró videóinterjú)

Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter évzáró interjút tett közzé saját csatornáján, amiben elmondta: reménykedik abban, hogy sok aktív éve van még, de azt nem tudja, hogy Orbán Viktor 2026 után is számítani fog-e a munkájára. "Nincs félnivalóm, a tudásomat a politikán kívül is használni tudom, legrosszabb esetben majd földműves leszek" - tette hozzá. Kijelentette azt is, őt nem lehet azzal vádolni, hogy a miniszteri tisztségét párt- vagy hatalmi pozíció megszerzésére fordítaná.

„Nekem egyáltalán nem jelent problémát, hogy a miniszterelnök úgy döntött, az építéssel és a közlekedéssel kell foglalkoznom. Van, aki úgy gondolja, hogy ezt kicseszésnek szánták, mert ebbe politikailag csak belebukni lehet, de én nem gondolom, hogy ilyen szándék áll a döntés mögött, nem hiszem, hogy csapdát állítottak” – mondta el Lázár János egy, a YouTube-ra feltöltött videóban, amelyben a kérdező a sajtófőnöke, Krakkó Ákos, a Hír TV korábbi közkedvelt műsorvezetője volt.

Inkább arról van szó – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter –, hogy kevés olyan ember van, aki olyan ambícióval rendelkezik, hogy valamit megpróbáljon megváltoztatni. Eluralkodott a politikában – amit ő súlyos problémának tart –, hogy elég a percepciót uralni, megváltoztatni, a valósággal nem kell foglalkozni. „Azok jóval kevesebben vannak szerinte, akik a valóságot akarják megváltoztatni. Ha valami történik azokkal az emberekkel, akik a közlekedési szolgáltatást igénybe veszik, az nagyon bosszantja, bántja Lázárt és ilyenkor lelkiismeret-furdalása is van. Tudni kell az embernek, hogy mikor merül fel az ő személyes felelőssége” – mondta.

Amíg a vas törik, az a MÁV felelőssége, ha az ember törik, az az én felelősségem – fogalmazott a miniszter.

PestiSracok facebook image

Le kellett állítani beruházásokat, mert sok túlvállalás történt, a Covid és a háború miatt a korábbi ígéretek közül a kormány nem tudott mindent betartani – állította Lázár, s azzal folytatta, hogy ezt a nem elegáns, nem fehér kesztyűs „takarító” munkát el kellett végezni, pedig ezt nem szokták szeretni a politikusok. Azzal nem lehet pártot építeni, pozíciókat szerezni, ha valaki kénytelen nemet mondani egy kollégájának, társának, pedig a miniszter többször erre kényszerült. Így őt nem lehet azzal vádolni, hogy a miniszteri tisztségét párt- vagy hatalmi pozíció megszerzésére fordítaná.

De ez azért nem okoz neki problémát, mert neki nincsenek ilyen típusú ambíciói egyéniben sem indul 2026-ban.„Kinőttem már abból a korszakból, hogy valami akarjak lenni, inkább valamit akarok csinálni” – fogalmazott. S azzal folytatta, hogy ugyan leállítottak beruházásokat, de másokat elindítottak több ezer milliárd forint értékben, ilyen például a mohácsi Duna-híd vagy az M49-es út, és ki tudta harcolni a Pázmány Péter Egyetem épületének megépítését. Ezért nem elégedetlen, nem tartja magát sikertelennek, de sok időre van szükség ahhoz, hogy a munka beérjen.

Ha a közlekedésben csak a tarifareformot csinálták volna meg, az is több, mint ami az elmúlt 14 évben történt ezen a területen, így nincs hiányérzete, hiszen az embereknek, utasoknak sokkal jobb lett – jelentett ki Lázár.

PS-összefoglaló, a Mandiner híradásának felhasználásával.