Pesti Srácok

Magyar Péter Soros-ügynöke visszarepítené a magyarokat 2015-be és mindenkit befogadna, aki a határainkra téved

null

Dávid Dóra, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője még jelöltként egy májusi interjúban beszélt Soros György álmáról, a nyílt társadalom egyik sokat hangoztatott mantrájáról. A képviselő szerint Magyarországon a hozzáálláson kell változtatni, hogy mindenkit befogadjunk - szúrta ki a Magyar Nemzet.

– tette fel a kérdést az interjúban Dávid Dórának a riporter. Az időközben EP-képviselővé avanzsált politikus szerint

Ezzel a kijelentésével a lap szerint Dávid Dóra egyértelműen hitet tett a néppárt migrációpárti álláspontja mellett. A migrációs paktum végrehajtása mellett egyébként Magyar Péter brüsszeli főnöke is elkötelezte magát. A Manfred Weber vezette Európai Néppárt (EPP) néhány hete írásos paktumot is kötött a baloldali frakciókkal, amelyben kölcsönösen elkötelezték magukat a migránspaktum végrehajtása és a háború folytatása mellett. A Tisza Párt azt is elismerte, hogy ők mindenben követik Manfred Weberék iránymutatását.

A Magyar Péterről nyilvánosságra került felvétel kapcsán a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója megkereste a párt képviselőit, hogy reagáljanak a sértésekre és a megalázó megjegyzésekre. A Tisza Párt képviselői először nem kommentálták a hírt, majd többen is a pártvezérük által megírt közleményt mondták vissza, hogy a felvétel illegálisan megszerzett, összevágott és manipulált. A reakcióikból kiderült, hogy a baloldali párt képviselői nyolc-tízmillió forintért még azt is elviselik, hogy Magyar Péter agyhalottnak és Soros-ügynöknek titulálja őket.

Vizsgálódnak a Magyar által is terjesztett álhír ügyében

PestiSracok facebook image

Az Alkotmányvédelmi Hivatal megállapította, hogy nem járt a bukott szír elnök Magyarországon, repülőgépe sem szállt le Ferihegyen azon a bizonyos napon. Ugyanazon a napon nem intézkedett a TEK, és semmilyen akciót nem folytatott a repülőtéren, és senkivel nem írattak alá semmilyen titoktartási nyilatkozatot – ismertette az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának elnöke, Sas Zoltán a Hír TV Napi aktuális című műsorában.

– tette hozzá a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója.

Emlékezetes, Magyar Péter azt a több alkalommal cáfolt álhírt terjesztette – a Magyar Hangra hivatkozva –, hogy a megbuktatott szír elnök, Bassár el-Aszad Magyarországra menekült repülőgéppel. Erről egy képet is megosztott, azonban ezután rögtön kiderült, hogy a baloldali politikus által kijelentett információk hamisak.

A Tisza-vezér és Tisza-propaganda által terjesztett hírről hamar kiderült, hogy kamu, Bassár el-Aszad ugyanis nem jött Magyarországra, a bukott elnök Oroszországba menekült, a kép pedig, amivel bizonyítani akarták, hogy hazánkban landolt a repülőgépe, pedig egy 12 éve, egy török repülőtéren készült felvétel. A Magyar Hang az eset után rögtön elnézést kért az olvasóktól az álhír terjesztése miatt, Magyar Péter azonban továbbra is kitart hazugságamellett. A baloldali politikus továbbra sem akarja bevallani a nyilvánvalót: álhírt terjesztett.

Olyan felvetések is vannak azóta az üggyel kapcsolatban, hogy Magyar Péter lehet az, aki egymaga állhat az álhírbotrány kirobbantása mögött, és hogy a Magyar Hang és Magyar Péter összejátszva terjeszthették a hamis információkat. A baloldali politikusnak azért állhatott érdekében ezt a hazugságot terjeszteni, hogy ezzel is megpróbálja gyengíteni a kormányt - emlékeztet a Magyar Nemzet.

(MN / Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.