Pesti Srácok

Nem beszél a többi holttestről Till Tamás feltételezett gyilkosa, most már a kisfiú megölését is tagadja

null

Elzárkózik Till Tamás lehetséges gyilkosa attól, hogy több ügyről beszámoljon a hatóságoknak. Ugyanis állítólag más holttestek hollétéről is "tudomása van." Ám F. János nem tartja a hatóságokat szavahihetőnek, így nem is árulja el, hol lehetnek ezek a holttestek. A feltételezett gyilkosnak mind az öt vallomástétele egymásnak ellentmond, most például tagadja, hogy ő ölte volna meg a bajai kisfiút huszonnégy évvel ezelőtt.

Más elásott holttestekről beszélt ügyvédjének F. János, a 11 éves korában eltűnt Till Tamás feltételezett gyilkosa. A Blikk azt írta, a 40 éves férfi szombaton vezetőszáron, megbilincselve érkezett a Kecskeméti Járásbíróság épületébe, ahol első körben 30 napra rendelték el a letartóztatását.

A lap úgy tudja, a minősített emberölés miatt rács mögé zárt férfi vallomásai zavarosak, és egymásnak is ellentmondanak. A bíróságon is új körülményekről beszélt, és habár korábban elismerte a 24 éve eltűnt kisfiú megölését, mostanra tagadja, hogy ő ölte volna meg Till Tamást.

Emellett a bíróságon várakozva védőügyvédjének, Hódos Attilának arról beszélt, hogy több másik eltűnt személy elásott holttestéről is tudomása van. Ám nemes egyszerűséggel közölte, hogy „neki köszönhetően megtalálták a 11 éves bajai kisfiú maradványait, és még ő került bajba, már nem fogja segíteni a hatóság munkáját”.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a lapnak az ügyvéd.

Hozzátette: a hatóság azt ígérte F. Jánosnak, ha vallomást tesz, „a családját és a vállalkozását is békén hagyják, és nem szednek elő esetleg a múltjából olyan dolgokat, amelyek rá terhelők lennének”.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.