Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a kormány ezúttal sem járult hozzá az ukrajnai fegyverszállítások finanszírozásához

Szijjártó Péter: a kormány ezúttal sem járult hozzá az ukrajnai fegyverszállítások finanszírozásához

A kormány ezúttal sem járult hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió körülbelül 6,5 milliárd eurót fizessen ki azon tagállamok számára, amelyek korábban fegyvereket szállítottak Ukrajna számára - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy egyedüliként megvétózta, hogy az Európai Békekeretből körülbelül 6,5 milliárd eurót fizessenek ki azon tagállamok számára, amelyek korábban fegyvereket küldtek Ukrajna számára. Ebből hazánkra mintegy 77 millió eurónyi költség jutna.

- fogalmazott.

- mondta.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

- mutatott rá. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy elfogadásra került az Oroszországgal szembeni tizenötödik szankciós csomag, ami meghosszabbította annak a jogi lehetőségét, hogy a Mol exportálni tudja az orosz eredetű kőolajból származó termékeket.

- jelentette ki.

- közölte.

- folytatta.

- fűzte hozzá. A miniszter kifejtette, hogy teljesen új realitás jött létre az ukrajnai háborúban, egyrészt a béke pártján álló Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelme, másrészt az orosz haderő harctéri sikerei miatt, ami szavai szerint nem "putyinista propaganda", hiszen erről maga az ukrán kollégája beszélt az ülésen. Sérelmezte, hogy ezt a minőségileg új helyzetet Brüsszelben csaknem teljesen figyelmen kívül hagyják, az EU-tagországok túlnyomó többsége továbbra is az eddigi kudarcos "háborúpárti stratégiát" erőlteti, amely fokozza az eszkaláció veszélyét és rendkívül nehéz helyzetbe hozta eddig is a kontinenst.

- mondta. Erre példaként hozta fel lengyel kollégája felvetését, amely szerint az EU területén élő, hadköteles korú ukrán férfiak számára nem kellene szociális támogatást nyújtani. Valamint hangsúlyozta, hogy a tűzszünet elutasítása emberéletekbe kerül, ráadásul teljesen logikátlan is, mivel a harcok beszüntetésével sikerülhetne elérni az orosz előrenyomulás megállítását, amit a tíz- vagy százmilliárd eurónyi értékű eddigi fegyverszállításokkal nem tudtak.

Forrás: MTI, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.