Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a magyar külpolitika veleje a béke, a nemzeti szuverenitás és a gazdasági semlegesség

Szijjártó Péter: a magyar külpolitika veleje a béke, a nemzeti szuverenitás és a gazdasági semlegesség

A magyar külpolitika három legfőbb célkitűzése most a béke elérése, a nemzeti szuverenitás megőrzése és a gazdasági semlegesség fenntartása - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Nyíregyházán.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nyíregyházi Egyetemen tartott előadásában hangsúlyozta, hogy az emberiség jelenleg a veszélyek korát éli, a valóság 2015-ben rárúgta az ajtót Európára a tömeges illegális migrációval, majd ezt követte a koronavírus-járvány, és amikor ez lecsengeni látszott, kirobbant a háború Ukrajnában.

Aláhúzta, hogy Magyarországnak tengerparttal és jelentős természeti erőforrásokkal nem rendelkező, közepes méretű államként fontos egy ilyen helyzetben sikeres külpolitikai stratégiát felépítenie. Ennek veleje pedig szerinte három kifejezéssel írható le: béke, nemzeti szuverenitás, gazdasági semlegesség.

PestiSracok facebook image

- sorolta.

Kiemelte, hogy ezer nap elteltével már nem arról kell vitázni, hogy mit gondolunk az ukrajnai háborúról, hiszen "az teljesen egyértelmű, minden normális ember ugyanazt gondolja".

- közölte.

Ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy a Nyugat eddigi stratégiája kudarcot vallott, a fegyverek szállítása, a szankciók elrendelése semennyivel nem hozta közelebb a békét, a büntetőintézkedések leginkább az európai gazdaságnak ártottak, ráadásul azok "kikerülése összeurópai sportág lett".

- fogalmazott.

- húzta alá.

Illetve leszögezte, hogy az amerikai elnökválasztás nyomán még soha nem volt ilyen jó esély az ukrajnai háború lezárására, ugyanakkor az eszkaláció kockázata is most a legerősebb.

És arra is kitért, hogy a távozó amerikai vezetés mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy "ellehetetlenítsék a győztes elnökjelölt ígéreteinek teljesítését a gyors béketeremtésre vonatkozóan".

- jelentette ki.

Szijjártó Péter a nemzeti szuverenitás védelmével kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy ezt jelenleg számos kihívás éri, az Európai Unióban viták zajlanak az integráció jövőjéről, s ebben a magyar kormány a föderatív elképzelésekkel szemben, a szuverenista, patrióta oldalon foglal állást.

- jegyezte meg.

Majd példaként említette, hogy Magyarország ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy maga határozza meg, kit enged be a határain.

- tudatta.

A miniszter végül érintette a gazdasági semlegesség kérdését is, és üdvözölte, hogy Magyarország mára a keleti és a nyugati beruházások fontos találkozási pontjává vált.

Sérelmezte azt, hogy a folyamatok ma ismét a világ blokkosodása felé mutatnak, ami ellentétes hazánk érdekeivel. Kiemelte, hogy egy Magyarországhoz hasonló nyitott gazdaság számára az összeköttetések erősítése lenne inkább a kívánt cél.

- mondta.

- tette hozzá.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.