Pesti Srácok

Szijjártó Péter: nem szabad feláldozni a NATO kollektív védelemét semmilyen harmadik ország miatt

Szijjártó Péter: nem szabad feláldozni a NATO kollektív védelemét semmilyen harmadik ország miatt

Nem szabad feláldozni vagy kockáztatni a NATO kollektív védelmét semmilyen harmadik ország miatt, ezért jó hír, hogy továbbra sem született döntés Ukrajna meghívásáról a katonai szövetségbe, mivel az egy harmadik világháborúhoz vezethetne – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Brüsszelben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NATO külügyminiszteri tanácsülését követő sajtóértekezletén először is kifejtette, hogy Ukrajna meghívása az észak-atlanti szövetségbe a harmadik világháború kitöréséhez is vezethetne, így üdvözölte, hogy erre vonatkozóan továbbra sincs egyetértés a tagállamok között.

Úgy vélekedett, hogy „elképesztő elvakultságról” tanúskodik egyesek azon érvelése, miszerint Ukrajna nem is magáért, hanem az európai szabadságért és demokráciáért harcol.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Nonszensznek nevezte azt az álláspontot is, amelynek értelmében Ukrajna felvétele hozzá tudna járulni a kontinens biztonságához.

– húzta alá.

– tette hozzá.

Ennek kapcsán pedig a washingtoni szerződés tizedik cikkelyére is kitért, amely úgy szól, hogy azokat az országokat lehet meghívni a katonai szervezetbe, amelyek hozzá tudnak tenni annak biztonságához.

– emelte ki.

Szijjártó Péter érintette azt a kettős helyzetet is, hogy egyrészt az amerikai elnökválasztás nyomán soha nem volt ilyen jó esély az ukrajnai háború gyors lezárására, másrészt viszont minden eddiginél erősebb jelenleg az eszkaláció veszélye.

– vélekedett.

Arról is beszámolt, hogy az előző napi tanácskozáson több NATO-tagállam minisztere is a sorozási korhatár csökkentését követelte Ukrajnától. A szavai szerint ez még több kegyetlen sorozást jelentene, és még több ukrán fiatal halálát a fronton.

– hangsúlyozta.

Továbbá kiemelte, hogy az is elhangzott, hogy az újonnan besorozandó katonákat a NATO-nak kellene kiképeznie és felfegyvereznie.

– közölte.

Érintette azt az érvelést is, miszerint azért ne legyenek most béketárgyalások, mert Ukrajna nincsen jó helyzetben a harctéren. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy az ország helyzete folyamatosan romlik, aki ezt nem ismeri el, az illúziókba kergeti az ukránokat is.

– mondta.

A miniszter végül leszögezte, hogy továbbra is a kollektív védelemnek kell elsőbbséget biztosítani, amit nem szabad feláldozni vagy kockáztatni bármely harmadik ország miatt.

Aláhúzta: Magyarország megbízható szövetséges, teljesíti a kötelezettségvállalásokat, a bruttó nemzeti termék (GDP) több mint két százalékát fordítja védelmi kiadásokra, miközben a tagállamok egynegyede máig nem tett ennek eleget. Ráadásul több mint ezer magyar katona szolgál a szövetség misszióiban – jegyezte meg.

Mindemellett pedig arra figyelmeztetett, hogy továbbra is vannak vörös vonalak, annál is inkább, mivel ezeket közösen rajzolták fel: a NATO nem lehet hadviselő fél az ukrajnai háborúban, és el kell kerülni a közvetlen konfliktust Oroszországgal.

Rámutatott, hogy a mostani ülés megerősítette abban, hogy „a háborúpárti vezetők továbbra is elhatározottak, elvakultak, és nem túlzás azt mondani, hogy rettegnek attól, hogy mi következik január 20-a után”.

– összegzett.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.