Pesti Srácok

Teljesülhet Brüsszel rémálma, egyesülhet az ECR és a Patrióták frakciója

Teljesülhet Brüsszel rémálma, egyesülhet az ECR és a Patrióták frakciója

Giorgia Meloni vasárnap bejelentette, hogy lemond az Európai Konzervatívok és Reformerek elnöki tisztéről, utódjának pedig Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök jelölését támogatta. Meloni a beszédében a miniszterelnöki feladataira hivatkozott, de elemzők szerint a döntése hozzájárulhat a Patrióták Európáért és a szintén jobboldali Európai Konzervatívok és Reformerek jövőbeli egyesüléséhez. Ilyenkor készülhetne egy nemzetközi sajtószemle, de ahhoz képest, hogy így a második legerősebb frakció jönne létre, csak tücsökciripelés hallatszik mindenhol.

Az ECR és a Patrióták egyesülésével a második legerősebb pártszövetség jöhetne létre az EP-ben 162 képviselővel az Európai Néppárt 188 képviselője után. Deák Dániel még vasárnap szedte össze öt pontban, hogy milyen jelek mutatnak az egyesülés irányába.

1., December 4-én Orbán Viktor Rómában egyeztetett Giorgia Melonival, amelyről sejtelmesen csak ennyit árult el a magyar kormányfő: „Régi barátság, új fejezet, nagy tervek!” Ez már egyértelmű utalás lehet egy új típusú együttműködésre.

2., A Giorgia Meloni által az elnöki pozícióba jelölt Mateusz Morawiecki fontos szövetségese Orbán Viktornak, amikor a Patrióták Európáért pártszövetség létrejött, sokáig úgy volt, hogy ő is csatlakozik a lengyel PiS-el közösen.

PestiSracok facebook image

3., Az egyik fő oka a két külön pártszövetségnek, hogy Marine Le Pen és Giorgia Meloni nem igen kedvelik egymást. Ugyanakkor most hogy Meloni hátrébb lép, ez az akadály is elhárulhat.

4., A háború rövidesen lezárul, így ez a konfliktustéma is megszűnhet köztük. Az Európai Konzervatívok és Reformerek több tagja ugyanis nemzeti alapon (balti vagy az oroszokkal szomszédos országok képviselői) támogatta a háború folytatását, emiatt nem értett egyet Orbán Viktorral ebben a kérdésben. Donald Trump győzelmével azonban változik a helyzet: várhatóan tárgyalások indulnak meg Putyinnal a háború befejezéséről, így ez az akadály is elhárul a két pártszövetség között.

5., Orbán Viktor többször is elmondta, a terve, hogy a patrióták a legerősebb vagy legalább a második legerősebb pártcsaládot alkossák az Európai Parlamentben, így erős ráhatásuk lenne a brüsszeli politikára. Ha a két pártszövetség egyesülne, akkor ez megvalósulhatna, sőt akár a két pártszövetség jelenleg 162 képviselőjéhez a függetlenek közül vagy az Európai Néppártból is csatlakozhatnának, ezzel megelőznék az Európai Néppártot, amelynek jelenleg 188 képviselője van.

A nemzetközi térben viszont senki nem kommentálta Meloni hátra- és Morawiecki előrelépését. A vasárnapi beszédet követő megfejtések kizárólag az Albániában létrehozott migránstáborral és Romano Prodihoz intézett keresetlen szavakkal és az argentin elnökkel foglalkoztak.

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.