Pesti Srácok

Trump lett az év embere az USA-ban - Nem hagyja magára Ukrajnát

Trump lett az év embere az USA-ban - Nem hagyja magára Ukrajnát

A Time amerikai magazin Donald Trumpot választotta az év emberének immár másodszor; a lap csütörtöki számában megjelent interjúban a megválasztott elnök bírálta, hogy Kijev oroszországi mélységi támadásokra használja fel az Egyesült Államoktól kapott ballisztikus rakétákat. Trump szerint az elnökválasztáson elsősorban az illegális bevándorlás kezelésére vonatkozó elképzelései segítették győzelemhez, és beszélt arról is, hogy Ukrajnát nem akarja magára hagyni.

A folyóirat 2016-ban, első elnökválasztási győzelme után is Trumpot választotta az év emberének. A magazin mostani indoklása szerint Donald Trump nagy hatása volt az amerikai belpolitikára és az ország világban betöltött szerepére. "Mindannyian, a legfanatikusabb támogatóitól a kritikusaiig, Trump korában élünk. Átalakította az amerikai politikát" - írta Sam Jacobs, a Time főszerkesztője. Donald Trump a lapnak elmondta, hogy szerinte az elnökválasztáson elsősorban az amerikai gazdaság, de még inkább az illegális bevándorlás kezelését illető elképzelései segítették győzelemhez.

A megválasztott elnök közölte: az általa tervezett tömeges kitoloncolások végrehajtása érdekében a törvények adta kereteken belül be fogja vetni az amerikai haderőt is. "Én ezt az országunk elleni inváziónak tekintem (…) Bevetjük a Nemzeti Gárdát is, és addig megyünk, ameddig az országunk törvényei megengedik" - fogalmazott. Donald Trump arra a kérdésre, hogy csökkentené-e az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai és humanitárius segélyeket, ha Kijev elutasítaná az új amerikai kormány által közvetített békemegállapodást, azt mondta:

PestiSracok facebook image

Kérdésre leszögezte: Ukrajnát nem akarja magára hagyni, de megállapodást akar elérni, aminek "az egyetlen módja, ha nem hagyjuk el a terepet". Megjegyezte másfelől, hogy az észak-koreai csapatok bevetése az orosz erők oldalán nagyon bonyolulttá teszi a helyzetet. Trump bírálta, hogy Kijev oroszországi mélységi támadásokra használja fel az Egyesült Államoktól kapott ballisztikus rakétákat.

Megdöbbentőnek nevezte az ukrajnai háború áldozatainak a számát mindkét oldalon, különösen az elmúlt hónapban elesettekét. "Amikor a valódi számok nyilvánosságra kerülnek majd, olyan számokat látnak, amelyeket nem hisznek el" - jegyezte meg. A politikus arra a kérdésre nem kívánt válaszolni, hogy beszélt-e Vlagyimir Putyin orosz elnökkel elnökválasztási győzelme óta. Trump a Közel-Keleten kialakult helyzetet "szörnyűnek" nevezte, és az ukrajnai háború lezárásánál bonyolultabbnak, de könnyebben kezelhetőnek értékelte. A jelenlegi körülmények alapján úgy látja, hogy a térségben "nagyon produktív dolgok fognak történni". Az interjúban többször is felidézte a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadását, amelyről szerinte "az emberek elfeledkeztek", pedig nemcsak Izraelt, hanem szerinte az egész világot érte csapás azon a "tragikus napon".

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.