Egy európai biztos kijelentette, hogy már elcsalták az egyik tagállam választását, megtehetik máskor is

Még mindig azon a ponton vagyunk, hogy a mintademokráciák képviselői, a brüsszeli elit úgy viselkedik, ahogyan az leginkább Észak-Koraától vagy egy hasonló diktatúrától volna elvárható, de hogyha valaki ezt szóvá teszi, akkor az azonnal a nép ellensége lesz, akit azonnal el kell törölni. Más időkben ezt hívták úgy, hogy sztálinizmus.
Történt, hogy Thierry Breton (ha egyből nem ugrik be, hogy ki is ő, ne bánják, egy a számtalan senki által meg nem választott európai biztos közül), kijelentette, hogy a demokráciát fel kell számolni. Na jó, nem konkrétan ezt mondta, de tulajdonképpen mégis. Breton barátunk ugyanis azt, mondta, hogy "az EU-nak vannak mechanizmusai arra, hogy semmissé tegye az AfD esetleges választási győzelmét".
Igen, jól hallották, az úr úgy gondolja, hogy ha egy olyan párt nyer az egyik tagállam választásain, akiket ők nem szeretnek, akkor bizony Brüsszelnek el kell zavarnia a lázadó gyarmat választott vezetőit és olyat kell a helyükre tenni, akivel jól kijönnek. Hogy mindezt még inkább nyomatékosítsa, Breton még hozzátette:
Megcsináltuk Romániában, és nyilvánvalóan meg fogjuk tenni Németországban is, ha szükséges.

Jól hallották, egy európai tisztviselő kijelentette, hogy elcsalták az egyik tagállam választását, és nagyon szívesen megismétlik.
Kell még valamit mondanom Ildikó?
Fotó: Telegram