Pesti Srácok

Ennek azért már ideje volt: Úgy tűnik a Mol-nál ráfeküdtek az üzemanyagárak csökkentésére

null

A Mol egy levélben üzente meg a kiskereskedőknek, hogy az idén szinte napról napra emelkedő üzemanyagárakat ideje visszaszorítani. Ennek eredményeképpen a benzin és a dízel literenkénti ára is 2 forinttal csökkent - írja az Index.

A lap emlékeztet: a 2025-ös év az üzemanyagárakat tekintve eddig leginkább a drágulásról szólt. A holtankoljak.hu adatai szerint 2024. december 31-én a benzin átlagára még 617 forint/liter volt, míg a gázolajé 637 forint/liter. Azóta viszont az átlagár a portál szerint mind a két termék esetében közel 30 forintot emelkedett. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy a január 18-i közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium is foglalkozott vele. Hangsúlyozták: a kormány célja, hogy garantálja, hogy a hazai üzemanyagárak a szomszédos országok átlagára alatt maradjanak.

– fogalmazott a tárca.

Az Index rámutat: ez azonban nem volt elég a kedélyek csillapítására, ugyanis nem sokkal a minisztérium közleménye után Orbán Viktor is bejelentkezett, hogy az üzemanyagárakról beszéljen.

– jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve: „Most az a feladatunk, hogy megvédjük az egyetlen megmaradt gázvezetéket, amely Oroszország területéről Magyarországra hozza a gázt, ez a vezeték pedig Szerbián keresztül érkezik.”

A Mol reagált az áremelkedésre

A kormányzati reakciók pedig meghozták hatásukat, ugyanis január 21-én kedden egy belsős körlevélben szólította fel a Mol Kiskereskedelem Üzemanyagárazási csapata a Mol-hálózatába tartozó kiskereskedőket, hogy éjféltől árváltozás lép életbe.

– olvasható az Index birtokába jutott levélben, amelyben a Kiskereskedelem Üzemanyagárazási csapat azt kéri a kiskereskedőktől, hogy ellenőrizzék az árváltozás megvalósulását mind a főkasszán, mind pedig a totemoszlopokon.

(Index / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még