Pesti Srácok

Kiakadt a volt német pénzügyminiszter Zelenszkijre: Egy oligarcha uralkodik Ukrajnában, határtalan a korrupció

null

Oskar Lafontaine volt német pénzügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak elmondta: „Ukrajnában most egy oligarcha uralkodik, amely egyre inkább külső támogatásokból él. Egy olyan állam, amelyben határtalan a korrupció és nincsenek valódi demokratikus struktúrák. Ukrajnában betiltották a független pártokat és a tömegmédiát, a demokrácia és a függetlenség megteremtése pedig hosszú időbe telik.”

A Magyar Nemzet hozzátette: utóbbi hetekben egyre több helyről kritizálják az ukrán vezetést. Novemberben Artem Dmytruk, a Verhovna Rada parlamenti képviselője azt mondta, hogy Volodimir Zelenszkij többet lopott, mint az összes korábbi ukrán elnök összesen.

Elmondása szerint Zelenszkij hivatala minden állami struktúrából havonta több tízmillió dollárt kap.

Nemrég egy korrupcióellenes vizsgálat során több tucat ukrán tisztviselőt azonosítottak, akiket pénzeszközök elsikkasztásával gyanúsítanak, köztük a lakásügyi és karbantartási osztályok alkalmazottait, valamint a kereskedelmi struktúrák képviselőit Ukrajna-szerte. Az ügyészek szerint ezek közül 15-en szervezett bűnözői csoportok tagjai voltak.

PestiSracok facebook image

A bizonyított bűnesetek száma határtalan, számtalan példát hoznak rá a lapok, képtelenség volna felsorolni, több ezer esetről lehet szó.

A Kárpáti Igaz Szó kárpátaljai hírportál által korábban bemutatott kutatás eredményeiből az látszik, hogy a lakosság 71,6 százaléka ezt tartja az ország második legnagyobb gondjának, a vállalkozók közül pedig 73 százalék gondolja ugyanezt.

A lakosság 87,9 százaléka és a vállalkozások 81,3 százaléka szerint emelkedett a sikkasztások szintje az országban a 2022-es mértékhez viszonyítva.

Sokan ebben Volodimir Zelenszkij felelősségét is látják, ugyanis az ukrajnaiak mintegy 50 százaléka úgy gondolja, hogy a korrupció leküzdése az elnök és hivatalának a felelőssége, írják.

Forrás: Magyar Nemzet, Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.