Pesti Srácok

Ma már elérhetetlen Amerikában a kínai tulajdonú TikTok

Ma már elérhetetlen Amerikában a kínai tulajdonú TikTok

Betiltásának mai hatályba lépése előtt a TikTok rövid videós alkalmazás szombaton késő este megszüntette működését az Egyesült Államokban, elérhetetlenné vált a 170 millió amerikai felhasználója számára és eltűnt az Apple és a Google alkalmazástelepítő szolgáltatásaiból is.

Szombaton késő este a felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kaptak, amely szerint a TikTok szolgáltatásai "ideiglenesen nem elérhetőek". "Azon dolgozunk, hogy szolgáltatásunkat a lehető leghamarabb helyreállítsuk az Egyesült Államokban" - folytatódott az üzenet. A közösségi alkalmazás amerikai cégének értékesítéséről egy tavaly tavasszal kétpárti támogatással elfogadott törvény rendelkezik. A jogszabály 270 napot adott a kínai tulajdonosnak, a ByteDance-nek arra, hogy értékesítse az alkalmazást az Egyesült Államokban működtető érdekeltségét. A határidő lejárta után a törvény értelmében a TikTokot el kell távolítani az amerikai Apple és Google alkalmazásboltokból, és fel kell adni a hozzáférést a működéshez szükséges technikai infrastruktúrához is. A törvény magas, felhasználónként 5000 dolláros büntetést ír elő azokra az amerikai szolgáltatókra, amelyek a határidő lejárta után továbbra is kínálják a TikTokot. Joe Biden leköszönő amerikai elnök kormánya bejelentette, hogy a következő adminisztrációra bízza a törvény végrehajtását. A TikTok azonban pénteken közvetlen biztosítékokat követelt a kormánytól, legalább a legfontosabb technológiai szolgáltatóknak, és közölte, hogy ennek hiányában vasárnap leállítják a szolgáltatás az Egyesült Államokban. A megválasztott elnök, Donald Trump korábban egy interjúban jelezte, hogy "valószínűleg" 90 napos haladékot ad a TikToknak a tilalom alól, miután hétfőn hivatalba lép. Az Egyesült Államokban arra figyelmeztetnek, hogy a kínai kormány hozzáférhet az amerikaiak TikTok-adataihoz, és a platformot a közvélemény befolyásolására használhatja.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.