Menczer Tamás: mi lesz, ha Robert Fico nem mond le, újra lelövik?

Ha a békepárti és megválasztott szlovák miniszterelnök, Robert Fico nem mond le, akkor mi lesz? Újra lelövik?- tette fel a kérdést a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hétfőn a közösségi oldalán.
Menczer Tamás azt írta a Facebook-oldalán, hogy Robert Ficót, Szlovákia békepárti miniszterelnökét tavaly május 15-én egy merénylő közvetlen közelről lelőtte. Ötször lőtt rá, négyszer eltalálta. Robert Fico életveszélyben volt, de túlélte, felépült, és kitart a békepárti álláspontja mellett.
Hozzátette, most pedig úgynevezett szlovák pszichológusok követelik, hogy Fico mondjon le, mert szerintük a merénylet óta agresszíven viselkedik.
Ők persze nem Soros-ügynökök, ők pszichológusok. Nyilván

- fogalmazott a politikus, hozzátéve, tehát a megválasztott miniszterelnök - ha már nem méltóztatott meghalni - mondjon le.
Világos, Fico a hibás. Nem a háborúpárti merénylő a hibás, nem az a tragédia, hogy Európában egy miniszterelnököt lelőttek a nyílt utcán, nem, Fico a hibás, mert a politikai ellenfelei szerint csúnyán viselkedik a merénylet óta - írta Menczer Tamás.
És ha a békepárti és megválasztott miniszterelnök nem mond le, akkor mi lesz? Újra lelövik?
- tette fel a kérdést.
Úgy folytatta, jó, ha mindenki tudja és látja, hogy ezek az ellenfeleink: háborút akarnak és semmitől sem riadnak vissza, aki békepárti, az haljon meg vagy takarodjon.
Fico védi Szlovákia biztonságát. Még az élete árán is. Mi meg védjük Magyarország biztonságát
- hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.
Forrás, fotó: MTI