Pesti Srácok

Nagyon be akar vágódni Zuckerberg az amerikai elnöknél, akinek még kárpótlást is fizet a korábbi cenzúra miatt

Nagyon be akar vágódni Zuckerberg az amerikai elnöknél, akinek még kárpótlást is fizet a korábbi cenzúra miatt

A Meta beleegyezett abba, hogy 25 millió dollárt fizessen Donald Trump korábbi amerikai elnöknek, miután peren kívüli megállapodás született a közösségimédia-óriás és Trump között – tájékoztat a BBC.

Az egykori elnök 2021-ben perelte be a vállalatot és vezérigazgatóját, Mark Zuckerberget, miután a cég letiltotta Facebook- és Instagram-fiókját a Capitolium ostroma után. A megállapodás értelmében a Meta nem ismeri el a jogsértést, a kifizetett összegből pedig 22 millió dollár Trump elnöki könyvtárának finanszírozására megy, míg a maradék jogi költségeket és a perhez csatlakozott további felpereseket fedezi.

Emlékezetes, a közösségi médiaóriás 2021-ben két évre tiltotta el Trumpot a platformjairól, azonban a 2024-es amerikai elnökválasztás előtt visszaállította fiókjait. A tiltás feloldását követően Mark Zuckerberg felkereste Trumpot floridai rezidenciáján, Mar-a-Lagóban, ami a korábban feszült viszonyuk enyhülését jelezhette. Nem sokkal később a Meta egymillió dollárt adományozott Trump beiktatási alapjába, Zuckerberg pedig kiemelt vendégként vett részt az új elnök beiktatásán.

A Mandiner cikkében felidézik: Trump korábban élesen kritizálta a Facebookot, 2024 márciusában pedig egyenesen „a nép ellenségének”nevezte a platformot, miután éveken át úgy vélte, hogy a közösségi oldal politikailag ellene dolgozik. A Meta továbbra is hatalmas összegeket fordít mesterséges intelligencia (AI) fejlesztésére, amire Zuckerberg a vállalat jövőjének kulcsfontosságú elemként tekint. A cég 2024-ben 65 milliárd dolláros befektetést jelentett be AI-infrastruktúrája bővítésére, és az AI-piac gyors változásaira reagálva nyílt forráskódú modellek bevezetésével próbál versenyelőnyt szerezni. Zuckerberg szerint a globális AI-versenyben kulcsfontosságú, hogy az amerikai vállalatok diktálják a technológiai sztenderdeket. A Meta az elmúlt évben jelentős bevételnövekedést könyvelhetett el, 2024 utolsó negyedévében 48 milliárd dolláros bevételt és több mint 20 milliárd dolláros nyereséget jelentett, annak ellenére, hogy az AI-fejlesztések hatalmas költségekkel jártak. (Mandiner / Kiemelt kép: MTI/EPA pool/Shawn Thew)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.