Pesti Srácok

NATO-főtitkár: ideje áttérni a háborús gondolkodásmódra

NATO-főtitkár: ideje áttérni a háborús gondolkodásmódra

Ideje áttérni a háborús gondolkodásmódra, ami azt jelenti, hogy további beruházások által még erősebbé kell tenni a szövetség védekező- és ellenállóképességét - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán.

A NATO Katonai Bizottságának találkozója előtt Mark Rutte köszöntőjében hangsúlyozta: fokozni kell a védelmi beruházásokat, a katonai erők felkészültségét, amelyek elengedhetetlenek, de még midig nem elegendőek ahhoz, hogy a szövetség megbirkózzon a következő négy-öt évben rá váró veszélyekkel.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Emlékeztetett: dúl Oroszország háborúja Ukrajna ellen, a szövetségesek elleni oroszok ellenséges fellépések, köztük a kibertámadások, merényletek, szabotázsakciók és egyéb fenyegetések felgyorsulnak.

- fogalmazott Rutte, majd arra figyelmeztetett, hogy Oroszország nincs egyedül, felsorakozik mögötte Kína, Észak-Korea és Irán.

Közölte továbbá: mindeközben több más veszély is fenyeget, melyek között a NATO-főtitkár a terrorizmust, a nukleáris fegyverek elterjedését, a dezinformációs kampányokat és az éghajlatváltozást sorolta.

- fogalmazott Rutte, majd hozzátette: "továbbra is minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy megóvjuk a szövetségesek biztonságát".

A NATO-főtitkár kijelentette: jobban kell támogatni Ukrajnát annak érdekében, hogy meg lehessen változtatni a háború menetét.

- fogalmazott.

- tette hozzá beszédében a NATO-főtitkár.

Rob Bauer tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának leköszönő elnöke azt mondta, a szövetség előtt álló feladatok jelentősek, de nem megoldhatatlanok.

- fogalmazott.

- mondta.

- emelte ki.

- tette hozzá beszédében a NATO Katonai Bizottságának elnöke.

Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."