Pesti Srácok

Szijjártó: az Európai Bizottság Ukrajna érdekeit akarja képviselni, nem Európáét

Szijjártó: az Európai Bizottság Ukrajna érdekeit akarja képviselni, nem Európáét

Az Európai Unió egy kudarcot vallott szankciós politikát erőltet Oroszországgal szemben, amely nem tudta elérni a kitűzött célokat, ellenben óriási károkat okozott a magyar gazdaságnak, eddig körülbelül 7500 milliárd forint értékben – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Párizsban, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárával folytatott tárgyalását követően.

A külügyminiszter szerint Magyarországnak alapvető érdeke, hogy a világgazdaság minél gördülékenyebben működjön, ezért a szankciók szembe mennek a magyar érdekekkel.

Kijelentette, amellett, hogy a szankciók nem érték el a kívánt eredményt, vagyis nem tudták térdre kényszeríteni Oroszországot, súlyos gazdasági károkat okoztak az uniós tagállamoknak.

PestiSracok facebook image

– figyelmeztetett. Hozzátette, miközben az EU Ukrajnának próbál segíteni, a harcban álló ország „folyamatosan kitol Magyarországgal és a magyar emberekkel”.

– idézte fel, és hozzátette, a kormány Európa felé is jelezte, véget kell vetni annak, hogy Magyarország egyszerre fizeti a szankciós politika árát, és szenvedi el az ukránok energiabiztonságot aláásó intézkedéseit. Szijjártó szerint az sem működik, hogy az Európai Bizottság egy tagjelölt érdekeit képviselje a tagokkal szemben.

– összegezte.

Forrás, fotó: MTI;

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.