Pesti Srácok

Szijjártó Péter: nagy lehetőségek, új aranykor előtt áll a magyar-amerikai együttműködés

Szijjártó Péter: nagy lehetőségek, új aranykor előtt áll a magyar-amerikai együttműködés

Óriási lehetőségek, új aranykor előtt áll a Magyarország és az Egyesült Államok közötti együttműködés a napokban távozott amerikai nagykövet, David Pressman szinte példa nélküli rombolása után - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A minisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Hír TV-nek nyilatkozva, hogy a magyar történelemben kevés olyan külföldi nagykövet dolgozott Budapesten, aki oly mértékben rombolta volna az együttműködést Magyarország és a küldő ország között, mint a nemrég távozott amerikai nagykövet, David Pressman.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

- folytatta.

- tette hozzá.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a magyar kormány azonban világossá tette, hogy sem genderideológiát, sem háborút, sem migrációt nem akar, ami sikertelenné tette a nagykövet budapesti működését.

- mondta.

Illetve úgy vélekedett, hogy az utóbbi évek megmutatták, "mi a különbség egy Soros György által ideküldött helytartó és egy valódi nagykövet között".

- jelentette ki.

- fűzte hozzá.

A miniszter végül kifejtette, hogy örömmel és tisztelettel várják az új amerikai nagykövetet, és együtt kívánnak vele dolgozni annak érdekében, hogy ebből a történelmi mélységből történelmi magasságba emeljék a két ország politikai együttműködését.

- zárta mondandóját.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."