Pesti Srácok

Szijjártó Péter: továbbra is fennáll az izraeli miniszterelnök magyarországi meghívása

Szijjártó Péter: továbbra is fennáll az izraeli miniszterelnök magyarországi meghívása

Továbbra is fennáll Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök magyarországi meghívása, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ellene kiadott elfogatóparancsa ugyanis csak politikailag motivált döntés - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az izraeli kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre válaszolva kiemelte, hogy az izraeli miniszterelnök magyarországi meghívása továbbra is áll, ennek kapcsán pedig elítélte a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsát Benjamin Netanjahu ellen.

Aláhúzta, hogy ez a határozat lejáratta az ICC-t, világossá tette, hogy politikailag motivált intézményről van szó, és az effajta döntések nyilvánvalóan kihatással vannak a bírósággal fenntartott együttműködés jövőjére vonatkozó magyar elképzelésekre és tervekre is.

PestiSracok facebook image

- mondta.

Szijjártó Péter az ukrajnai háború kapcsán leszögezte, hogy hazánk a diplomáciai rendezésben érdekelt, ennek azonban világos előfeltétele a kommunikációs csatornák nyitva tartása.

- fogalmazott.

- folytatta.

- tette hozzá.

A miniszter a földgázvásárlásokkal kapcsolatban arra is kitért, hogy Magyarország nem hajlandó feladni azt a szuverén jogát, hogy maga határozza meg, honnan és hogyan látja el magát energiával.

Majd elfogadhatatlannak nevezte az ukrajnai tranzit leállítását, mondván, hogy ez veszélyezteti a régió ellátásbiztonságát.

- vélekedett.

Illetve tudatta, hogy 900 millió köbméterrel megnövelték a magyar-szlovák földgázinterkonnektor éves kapacitását a szomszédos ország energiabiztonságának javítása érdekében.

Érintette azt is, hogy a Török Áramlat vezetéken keresztül Magyarországra érkező földgáz mennyisége tavaly 7,6 milliárd köbméter volt, így ott is még van nagyjából 900 millió köbméternyi szabad kapacitás.

- jelentette be.

Végül pedig reményét fejezte ki, hogy hamarosan kedvező fejleményekről tudnak majd beszámolni "a megbukott amerikai adminisztráció frusztrált, bukott, dicstelenül távozó nagykövetének személyes bosszúja nyomán előállt helyzet feloldását" illetően, amelynek érdekében már tettek is jogi és politikai lépéseket.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.