Pesti Srácok

Tíz évbe és több száz emberéletbe került, hogy a németeknek is beteljen a pohár a migráció miatt

Tíz évbe és több száz emberéletbe került, hogy a németeknek is beteljen a pohár a migráció miatt

Németország vezető politikusai sorra szólalnak meg a kétéves gyermek és egy felnőtt férfi életét követelő aschaffenburgi késes támadás után, ami sajnos nem egyedi eset. Mégis úgy tűnik ez kellett ahhoz, hogy Olaf Scholz német kancellárnál is beteljen a pohár. Más vezető politikusok pedig arra jöttek rá, hogy a "menekültek" nem a biztonságot keresik náluk, hanem az agresszívek és erőszakos bűncselekméyeket hajtanak végre. Jó reggelt kívánunk nekik!

A bajorországi Aschaffenburgban szerdán egy 41 éves férfit és egy kétéves gyermeket megölt, további két embert pedig súlyosan megsebesített egy késes támadó, miután rátámadt egy bölcsődei csoportra. Az elkövetőt, egy 28 éves afgán férfit – akinek menedékkérelmét korábban elutasították – a rendőrség rövid időn belül elfogta.

A támadás után sorra szólaltak meg a német politikusok, elítélve a támadást. Olaf Scholz szövetségi kancellárnál betelt a pohár a Németországban bűncselekményeket elkövető bevándorlóktól, és terrorcselekményről írt közösségi felületén.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a kancellár a Bild szerint, majd rögtön utána egy újabb bejegyzést tett közzé az X-en:

„Azt mondják, az erőszak elől menekülnek, közben ők maguk viszik az erőszakot”

Stefan Heck, a CDU szövetségi képviselője a kancellár szavaival egyetértve azt mondta, „a bűnözőket vissza kell toloncolnunk Afganisztánba. Most már nem lehet kifogás. Betelt a pohár”. A CSU parlamenti frakciójának alelnöke, Andrea Lindholz szintén csatlakozott Scholz szavaihoz, szerinte a következő szövetségi kormány számára „az illegális migráció megállítása kell hogy a legsürgetőbb feladata legyen”, ugyanis szerinte az mára óriási biztonsági problémává vált.

– ezt pedig Julia Klöckner, a CDU képviselője írta közösségi felületén. Friedrich Merz CDU-elnök és kancellárjelölt szerint a támadásra „világos politikai válaszokkal” kell felelni, majd reményét fejezte ki, hogy a sérültek felépülnek, és nem követel több áldozatot a támadás. Robert Habeck gazdasági miniszter a davosi Világgazdasági Fórum helyszínén a sajtó munkatársainak beszélt:

– reagált a hírre Habeck, aki szavai szerint teljesen „elborzadt”, amikor értesült a merényletről.

Nancy Faeser belügyminiszter szintén megszólalt a támadás után, de annak hátteréről egyelőre nem beszélt.

– fogalmazott a belügyminiszter. Nagyon kedves, hogy mindenki együttérző az áldozatokkal, de itt lenne az ideje, hogy végre tényleg a tettek mezejére lépjenek, hiszen rohamosan haladnak afelé, hogy Németországot a jövőben Németisztánnak nevezzék át.

Forrás: Index, fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.