Célkeresztben Zuckerberg feje | Megadták a kilövési engedélyt?

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója Trump győzelme után komoly bejelentést tett. Elmondta, hogy ezentúl nem fogják azt csinálni, amit korábbi állítása szerint soha nem is csináltak. Első körben megszűnik a platformon a tényellenőrzés, ami a gyakorlatban kőkemény baloldali cenzúrát jelentett. Jelenleg ezt siratják most a balosok, a mainstream pedig folyamatosan kompromittáló híreket közöl a techmogulról.
Közismert tény, hogy a múltszázadban a CIA a médián keresztül manipulálta a közvéleményt. A projekt Operation Mockingbird névre hallgatott. A Mockingbird a szovjetek ellen jött létre, de nem csak ellenük használták. Ennek ismeretében felmerül a kérdés, hogy a CIA-val szoros kapcsolatot ápoló közösségi oldalak milyen elvek mentén cenzúrázták eddig a híreket. Mert cenzúrázták, és erről a Twitter korábbi igazgatója eskü alatt vallott. Ezt persze azóta már megbánta és nagyon sajnálja, ha kárt okozott vele. Zuckerberg nem szaladt ennyire előre. Egészen Trump megválasztásáig várt a vallomásával, ez azonban sokaknak nem tetszik.
Most, hogy bejelentette a tényellenőrzésre keresztelt cenzúra megszűnését, a mainstream média hadüzenetet küldött neki. A parancs hír természetesen a Telexhez is eljutott, és címlapon hozták le a Zuckerberg cégéről "hirtelen" kiszivárgott kompromittáló híreket.


Természetesen nem a hír valóságtartalmát vitatjuk, de nem gyanús, hogy pont most szivárog ki egy ilyen dokumentum? Nem furcsa, hogy pont akkor válik Zuckerberg közellenséggé, amikor Trump felé fordul? Nem gyanús, hogy a cenzúra legnagyobb haszonélvezői pont most kapják kézhez nyomozzák ki a Facebook sötét titkát?
A cenzorsimogatók akkor is hallgattak, amikor Rétvári Bence csok-ról szóló posztját "hamis gazdasági információk terjesztése" miatt törölte a Facebook, de akkor sem szólaltak fel, amikor a Fidesz alapszervezeteit törölte, mert nem tetszett neki (egy magáncégnek) egy választott képviselő posztja. A SZABAD ÉS FÜGGETLEN SAJTÓ KÉPVISELŐI csak akkor kezdtek el jajveszékelni, amikor Zuckerberg bejelentette, hogy visszaállítja a platformjain a szabad véleménynyilvánítást. Kicsit sem gyanús...