Pesti Srácok

A Kreml szóvivője szerint Moszkva és Washington a békéről és a nem a háborúról fog beszélni

A Kreml szóvivője szerint Moszkva és Washington a békéről és a nem a háborúról fog beszélni

Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök telefonbeszélgetése azt jelenti, hogy Moszkva és Washington ezentúl a békéről, nem háborúról fog beszélni - jelentette Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml, Putyin című műsorában. "Ez egy erőteljes jelzés arra vonatkozóan, hogy mostantól párbeszéd útján próbáljuk majd megoldani a problémákat. És most már a békéről fogunk beszélni, nem a háborúról" - mondta a szóvivő.

"Mi volt az előző (amerikai) kormányzatnál? Nincs párbeszéd, háború a végsőkig. Ez volt az előző kormányzat hivatalos álláspontja. Trump elnök nyilatkozataiból ítélve: a problémákat párbeszéd útján oldjuk meg, nincs háború, béke kell. Az ilyen álláspontnak, elvileg, minden épeszű ember vagy állam számára rokonszenvesebbnek kellene lennie" - fogalmazott.

Azzal kapcsolatban, hogy orosz hivatalos személyek hogyan utazhatnak majd tárgyalni az Egyesült Államokba, Peszkov kijelentette, hogy az ellenük bevezetett szankciók, megfelelő akarat esetén, bármikor visszavonhatók. Megjegyezte, hogy Trump bármikor felkeresheti Oroszországot.

Az orosz elnök sajtótitkára úgy vélekedett, az elmúlt évek tapasztalatai segítik Oroszországot abban, hogy a Nyugattal folytatott esetleges tárgyalások során ne hagyja magát újra félrevezetni, mint ahogy az ukrajnai rendezésről rendelkező 2014-2015-ös minszki megállapodások esetében történt.

PestiSracok facebook image

A megtévesztés elleni garanciák "valószínűleg abban állnak, hogy vége van a romantikus időszaknak. Most a pragmatizmus ideje van, az elmúlt évek tapasztalataiból kell meríteni. És éppen ez, az elmúlt évek tapasztalatai segítenek abban, hogy ne essünk bele a hamis ígéretek hálójába" - fogalmazott.

Mint mondta, Oroszország nem felejti el, hogy más kérdésekben is becsapták, például amikor megígérték neki, hogy a NATO-t nem fogják keleti irányba bővíteni, és Moszkva ezt is figyelembe fogja venni álláspontjának kialakításakor.

Azt hangoztatta, hogy a minszki megállapodások lehetőséget adtak az ukrán probléma rendezésére.

"Ukrajna is sértetlen maradt volna, és a Donyec-medencei oroszokat sem bántalmazták volna, nem lett volna polgárháború, a Donyec-medencei orosz emberek nem vágytak volna arra, hogy elszakadjanak Ukrajnától, hogy elhagyják Ukrajnát, hogy elhagyjanak egy olyan országot, amely tankokkal és harci gépekkel löveti a népét. Mindez talán nem történt volna meg" - nyilatkozott.

Peszkov szerint a megállapodásokban lépésről lépésre rögzítették a rendezéshez megteendő lépéseket, logisztikai láncolatot írtak elő, ám, mint később kiderült, sem a Nyugat, sem Ukrajna akarta ezeket végrehajtani. Álláspontja szerint a Kijevvel való egyezkedéskor Moszkvának kiigazításokat kell tennie a másik fél szuverenitás-deficitje és az iránta való bizalomhiány miatt. Emlékeztetett rá, hogy Ukrajna több mint két és fél évvel ezelőtt parafálta az isztambuli rendezési megállapodást, majd a kukába dobta őket.

"Ebből arra következtetünk, hogy ez az ország valószínűleg nem túlságosan képes felelősséget vállalni a szavaiért" - mondta.

Meglátása szerint Ukrajna nem is vazallusa, hanem csak "rossz szolgája" az Egyesült Államoknak. Elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a helyszínen nem, csak utólag, felvételen látta, milyen grimaszokat vágott a "normandiai négyek" 2019. decemberi párizsi közös sajtótájékoztatóján a vele egy asztalnál ülő ukrán hivatali partnere, Volodimir Zelenszkij, aki Peszkov szerint "több kérdéshez nem viszonyult komolyan".

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.