Pesti Srácok

A Tisza szavazók majdnem fele eltörölné a rezsicsökkentést

A Tisza szavazók majdnem fele eltörölné a rezsicsökkentést

A Real-PR 93. február közepi közvélemény-kutatása alapján a magyar lakosság 66 százaléka megőrzendőnek tartja a rezsicsökkentés intézményét. A Tisza Párt szavazóinak 45 százaléka inkább megszüntetné a több mint tízéves kedvezményes díjszabást - olvasható a Real-PR 93. közvélemény-kutatásában, amelynek részleteit pénteken közölték az MTI-vel.

Mint felidézték, "az Európai Bizottság a közelmúltban kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben, mert a hazai jogrendszerbe nem került teljeskörűen átültetésre az Európai Unió belső piacára vonatkozó villamosenergia-szabályozás".

Megjegyezték, hogy a cég negyedik éve méri fel ebben a kérdésben a társadalom véleményét. A mostani - február 17. és 19. között ezer felnőtt megkérdezésével végzett - kutatás szerint a teljes felnőtt népesség csaknem kétharmados többsége, 66 százaléka szerint fenn kell tartani a rezsicsökkentést, míg 22 százalék szerint a szolgáltatóknak szabadon, piaci áron kellene megállapítaniuk a lakossági energiaárakat. Kiemelték, hogy a kormánypárti szavazók egyöntetűen (90 százalék) állnak ki a kormány egyik legsikeresebb szakpolitikai intézkedése mellett. A Tisza Párt szavazóinak relatív többsége (45 százalék) azonban eltörölné a rezsicsökkentést, míg 34 százalékuk továbbra is szívesen alkalmazná a jelenlegi, a lakossági fogyasztók számára előnyös árszabást.

PestiSracok facebook image

Hozzátették, hogy a vidéki szavazók sokkal nagyobb arányban állnak a kormányzati intézkedés mellett, a budapesti lakosok 55 százaléka tartaná fenn a rezsicsökkentést, míg az intézkedés megőrzésével a vidékiek 69 százaléka tud azonosulni. A fővárosiak csaknem egyharmada (32 százalék) azonban a szolgáltatók kezébe adná a díjszabás megállapításának lehetőségét - fűzték hozzá.

Úgy folytatták, hogy minden korcsoport abszolút többsége fenntartaná a rezsicsökkentést, azonban az életkor emelkedésével számottevően nő - 56 százaléktól 73 százalékig - az ezzel egyetértők aránya. A fiatal korosztály (18-39 évesek) a legkevésbé támogató a rezsicsökkentéssel: itt összességében 56 százalék tartaná fenn az intézkedést, míg 31 százalékuk a piaci árszabást preferálná. A középkorúak (40-59 évesek) körében 69 százalék megőrizné a rezsicsökkentést, míg az idősek esetében (60+ évesek) a legmagasabb, 73 százalék a rezsicsökkentés fenntartásának támogatása - áll a kutatásban.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.