A Washington Post szerint kivándorló tömegként azonosítják magukat a magyar LMBTQ-szervezetek

Hatalmasat szörnyülködött a Washington Post a Pride betiltása miatt, és hosszas cikkben fejtették ki, hogy Orbánnak ezzel már aztán tényleg vége, hiszen a bejelentés miatt a magyar LMBTQ-szervezetek egy emberként dobbantottak hazánkból és indultak el a fényes Nyugat felé, ahol mindenki befogadó.
Csodás, szívünknek tetsző és rendkívül szórakoztató tajtékzásba kezdett a The Washington Post, a miniszterelnök Pridera vonatkozó bejelentése miatt. A lap elsősorban kifejtette, hogy a magyar kormányfő ezzel a nemzetközi "szélsőjobb" kulcsfigurája lett (mert ugye el van szigetelődve), de egyúttal azt is kifejtették, hogy ennyi, kész vége, bukik a Zorbán, mert Magyarországon most már nem maradnak LMBTQ személyek.
A lap szerint ugyanis a "a szexuális vagy nemi identitásuk miatt embereket célzó törvények a demokratikus intézmények és az emberi jogok leépítését bizonyítják, a kormány politikája miatt pedig a marginalizált csoportok tagjai elmenekülnek Magyarországról az Európai Unió nyitottabb helyei felé". Igen, azért lesz vége a Fidesz-kormánynak, mert Magyarországon nem marad egyetlen transzlepke sem. Valahogy úgy, mint amikor "elüldözték" a CEU-t (ami még mindig itt van).
Arra azért kíváncsiak lennénk, hogy melyik nyitott és befogadó nyugat-európai országban tartják meg a Budapest Pride-ot. Vajon a kölni migráns-negyedek megfelelően biztonságosak lesznek? Na, mindegy, majd meglátjuk...

Fotó: MTI (kénytelenek voltunk ezzel a képpel illusztrálni cikkünket, mert tömeges LMBTQ-kivándorlásról nem találtunk fotót)