Pesti Srácok

Az évértékelő előtt a pártszövetség előtt értékel Orbán

null

Február 18-19-én ad politikai helyzetértékelést a Fidesz-KDNP kihelyezett zárt frakcióülésén a miniszterelnök Balatonfüreden – tudta meg az ATV.

A tavaszi ülésszak kezdete előtti héten, február 18-19-én, jövő kedden és szerdán tartja kihelyezett tanácskozását a Fidesz- és a KDNP-frakció, ezúttal Balatonfüreden – írta meg az ATV parlamenti forrásból. Ilyenkor a miniszterelnök mindig hermetikusan zárt körben, az övéinek, a kormánypárti képviselőknek ad politikai helyzetértékelést és stratégiai iránymutatást. A tavaszi országgyűlési ülésszakra való felkészülés jegyében általában napirenden szerepelnek nagy horderejű törvényjavaslatok is.

A legfontosabb napirendi pontok közt lehet a családtámogatások megvédése, a Donald Trump győzelméből és elnöki rendeleteiből fakadó pozitív hatások, az ukrajnai háború és a béke kérdése, illetve a Soros-birodalom kiszorításához szükséges jogalkotási feladatok.

Orbán Viktor emellett idén február 22-én mondja el az évértékelő beszédét a Várkert Bazárban.

PestiSracok facebook image

Ezután február 24-e lesz egy fontos dátum, az előzetes tervek szerint ekkor kezdődik ugyanis a parlament tavaszi ülésszaka, ahol a miniszterelnök tájékoztatja az Országgyűlést az előző időszak történéseiről és értékelést is ad.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.