Pesti Srácok

Bajban van Panama, Trump bejelentette a Panama-csatorna visszaszerzésének első lépését

null

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma szerdán X-üzenetben jelentette be, hogy az amerikai kormány hajói nem fizetnek többé a Panama-csatornán való áthaladásért. A víziutat üzemeltető hatóság később ugyancsak az X-en tagadta, hogy ingyenesen használhatnák a csatornát az amerikai hadihajók. "A panamai kormány beleegyezett, hogy a továbbiakban nem számít fel díjat az amerikai kormányhajóknak a Panama-csatornán való áthaladásért" - közölte a külügyminisztérium az X közösségi médiaplatformon közzétett bejegyzésében.

Az intézkedéssel az amerikai kormány évente több millió dollárt takarít meg. Donald Trump amerikai elnök január 20-i beiktatási beszédében jelentette be az Egyesült Államok igényét a Panama-csatornára. Azóta többször is nyíltan kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak kellene ellenőrzést gyakorolnia a fontos vízi út felett. A Panama-csatorna üzemeltetője az amerikai külügyminisztérium bejelentésére adott válaszában közölte, hogy nem változtatott a csatornán való áthaladás díjain és jogain. A közlemény azonban megjegyzi, hogy "a Panama-csatorna hatóság kész párbeszédet folytatni az illetékes amerikai tisztviselőkkel a hadihajók áthaladásáról". Az amerikai kereskedelmi hajók helyzetéről egyik fél részéről sem esett szó.

Az új amerikai adminisztráció szerint a fontos víziutat gyakorlatilag Kína működteti. Panama és Kína ezt az állítást egyaránt tagadta. Panamára azonban jelentős politikai nyomás nehezedik, hogy engedményeket tegyen az Egyesült Államoknak.

A hétvégén Marco Rubio amerikai külügyminiszter Panamába utazott, hogy megerősítse Washington igényét a Panama-csatorna feletti ellenőrzésre. Egyúttal elfogadhatatlannak minősítette Kína befolyását a globális vízi útra. Az amerikai védelmi miniszter a Panama-csatornát politikai prioritásként jelölte meg.

PestiSracok facebook image

Pete Hegseth védelmi miniszter szerdán telefonon beszélt Frank Ábrego panamai biztonsági miniszterrel. Hegseth hangsúlyozta, hogy az USA nemzetbiztonsági érdekeinek védelme "elsődleges prioritás" - áll a minisztérium közleményében. Ez magában foglalja a Panama-csatornához való akadálytalan hozzáférés biztosítását és annak külföldi beavatkozástól való mentességét. Ábrego az X-en azt írta, hogy Hegseth áprilisban Panamába látogat, de a telefonbeszélgetés témájaként csak a két ország közös érdekeit említette a biztonsági és migrációs kérdésekben. A Hutchison Ports PPC hongkongi vállalat 1997 óta üzemeltet nagy konténerterminálokat a csatorna mindkét oldalán. A vállalat egy gazdag hongkongi család tulajdonában van.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.