Pesti Srácok

Donald Trump telefonon beszélt Putyinnal: megkezdődhetnek a béketárgyalások?

Donald Trump telefonon beszélt Putyinnal: megkezdődhetnek a béketárgyalások?

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon írta meg, hogy „hosszas és rendkívül produktív telefonbeszélgetést” folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és megállapodtak abban, hogy „azonnal” megkezdi a béketárgyalásokat Ukrajnával, írja a The Guardian.

A béketárgyalásokat az Egyesült Államok részéről a CIA vezetője, a külügyminiszter és Trump nemzetbiztonsági tanácsadója fogja majd vezetni. Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy mindketten, ő és Putyin is „meg akarják állítani a háborúban zajló több millió halálesetet”. Emellett Trump azt írta, hogy a két vezető utasítani fogja csapatait, hogy azonnal kezdjék meg a tárgyalásokat, amit azzal kezdenek, hogy felhívják Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy „tájékoztassák őt a beszélgetésről”.

Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hangsúlyozta, hogy „a beszélgetés során Putyin az ukrajnai konfliktus kiváltó okainak felszámolása mellett foglalt állást.” Ezen kívül az orosz elnök meghívta amerikai kollégáját Moszkvába is.

Trump így fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Majd hozzátette azt is, hogy

Donald Trump közben az ukrán elnökkel is beszélt, egyes információk szerint Zelenszkij csupán 10 percet kapott tőle, míg Vlagyimir Putyinnal másfél órás beszélgetést folytatott Trump. Zelenszkij így beszélt erről:

Volodimir Zelenszkij azt írta közösségi oldalán, hogy Donald Trumppal beszélt telefonon, aki beszámolt neki a Vlagyimir Putyinnal folytatott korábbi beszélgetéséről és az Ukrajnával kapcsolatos azonnali béketárgyalások terveiről.

Forrás: Guardian, Index; Fotó: X

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.